Könyves új évet!

Már azt hittem, sosem jutok hozzá, hogy ide fölrakjak valamit, de aztán kaptam ezt a videót, megnéztem, és úgy döntöttem, minél több embernek látnia kell. Jó szórakozást!

Így múlik el...

Különösebb kommentár nélkül egy rövidke videó a felnövekvő új nemzedékek viszonyáról a nyomdatermékekhez. Ők már így nőnek fel. Vajon jelent majd nekik egyáltalán bármit egy 100-200 éves könyv tapintása, illata? Áhh, ennyire nem lehetek öreg...

(Már a videó címe is magáért beszél: „A magazin az egy iPad, ami nem működik”.)

A báró és a metabárók

A változatosság kedvéért most képregényt olvastam, Alejandro Jodorowsky és Juan Gimenez zseniálisan elmebeteg szüleményét, a Metabárók kasztját, legalábbis az első három részt, ami magyar fordításban megjelent. A kötet végén szerepelt egy lista valamennyi epizód francia címével, hogy az olvasót keserítse, valamint egy titokzatos felirat: „A Metabáróban szereplő karakterek Alexandro (sic) Jodorowsky és Moebius szellemi termékei”. Hoppá! Érdekelni kezdett, hogy került a képbe egyik kedvenc grafikusom és látványtervezőm, akitől nickemet is kölcsönöztem annak idején.

Kis kutakodás után a következőkre jutottam: amikor 1974-ben egy francia érdekcsoport megvette Frank Herbert Dűnéjének megfilmesítési jogait, Jodorowskyt kérték fel a rendezésre. (Saját visszaemlékezései szerint ő maga beszélte rá producerét a jogok megvásárlására, miután egy látomásban Isten ajánlotta neki alapanyagul Herbert regényét.) Jodorowsky hozzá is kezdett a kor európai viszonyaihoz képest horribilis, 9,5 millió dolláros költségvetésű szuperprodukció előkészítéséhez. A filmhez olyan nagyságokat nyert meg a főbb szerepekre, mint Orson Welles (Harkonnen báró), Salvador Dalí (IV. Shaddam császár), David Carradine (Leto Atreides), Gloria Swanson (Bene Gesserit Tisztelendő Anya), Geraldine Chaplin (Lady Jessica), Alain Delon (Duncan Idaho) és Mick Jagger (Feyd Rautha) – milyen érdekes, hogy Feyd szerepét a végül elkészült Dűne-moziban is egy rockzenész játszotta, Sting. Jodorowsky úgy képzelte el, hogy minden bolygónak saját zenei világa legyen, ebben a Pink Floyd, a Magma (egy francia progresszív rockbanda), a Henry Cow (angol avantgárd rockerek), valamint Karlheinz Stockhausen segítették volna. És ami a lényeg: a látványtervek elkészítésére felkérte az angol Chris Fosst, a svájci H. R. Gigert és a francia Jean Giraud-t (Moebiust).

A több éves előkészítő munka milliókat emésztett fel, mire a francia producerek kihátráltak a szerződésből. (Ekkor lépett a színre Dino De Laurentiis és David Lynch, aminek eredményeként elkészült egyik kedvenc agyament SF-filmem. Ám ez már egy másik történet.) Jodorowsky Moebiusszal közösen képregények írásába és rajzolásába fogott, hogy megmentse Dűne-látomásának fontosabb mozzanatait az enyészettől. Munkájuk eredményeként megszületett az Incal sorozat, melynek egyik epizódjában megjelenik a Metabáró, ez a földöntúli képességekkel megáldott, félig ember, félig gép harcos. A későbbi metabáró-történetekben a befuccsolt (és eléggé szabadon átértelmezett) Jodorowsky-Dűne több motívuma, fordulata is felbukkan, így a képregény külön érdekessége, hogy egyfajta apokrif Frank Herbert-átiratként is olvasható. Kár, hogy csak töredéke jelent meg magyarul.

Az alábbi videón Jodorowsky és Moebius beszél együttműködésükről a Dűne-projektben, és illusztrációként felvillan néhány látványterv is. (Franciául és angolul tudók előnyben.)

Még egy utolsó lábjegyzet: amikor Jodorowsky Dűnéje kudarcba fulladt, a kreatív stáb jó néhány tagja (köztük Giger, Moebius és egy fiatalember, aki a trükkfelvételeket tervezte, Dan O'Bannon) egy angol produkciónál kötött ki, az Aliennél, amelyet itt mifelénk úgy ismernek jobban, hogy A nyolcadik utas a Halál. A filmet, mint az köztudott, Ridley Scott rendezte, de az már kevésbé köztudott, hogy az ő személye is kapcsolatban állt egy darabig a Dűne-projekttel, mint potenciális rendezőé.

Felpolcolva

Nekigyürkőztem, hogy rendet rakok a könyveim között. Szépen betűrendben sorakoztak mindig is a polcaimon, egészen két évvel ezelőttig, amikor is olyan szinten lemaradtam a rendezkedéssel, hogy végleg elvesztettem a fonalat, mert mire egyszer átrakosgattam volna az egészet, már megint annyi új megjelenést szereztem be, hogy kezdhettem volna elölről. Ez – talán érthetően – kedvemet szegte. No de majd most!

Sajnálattal kell közölnöm, hogy a lendület nem tartott sokáig. Alig egy szekrény átrendezése után már bő egy polcnyi cuccot hurcolhattam magammal, ami hol összekeveredett, hol meg túl későn jöttem rá, hogy valamit kifelejtettem, és szedhettem vissza a könyveket. Megelégeltem hát a bénázást, és úgy döntöttem, profi módszerekre váltok. Megpróbálok beszerezni egy olyan könyvtári könyvszállító kocsit, amivel dalolva tologathatom majd a könyveket, egyszerre akár 300 darabot is, ha a hirdetésnek hinni lehet. A járgány kb. így néz ki:

Amíg a csodakocsi meglesz, még egy kicsit álmodozom, például az önmagát rendező könyvespolcról:

Laurie Anderson madarai

Sikerült meghallgatnom Laurie Anderson új lemezét tavalyról, ami a Homeland címet kapta, és az egyik szám egyszerűen letaglózott, bár nem első, hanem második hallásra. Hipnotikus zenéjéhez ugyanis döbbenetes szöveg társul Anderson lecsupaszított, mesélős előadásmódjában. Amire hivatkozik, az természetesen Arisztophanész Madarakja, ám ő azért a maga módján csavart rajta. Alább megpróbálom magyarul visszaadni a dalszöveget, és meghallgatható a – szerintem – gyönyörű szám is. (Rímeket kéretik nem keresni, az eredeti szöveg is ilyen.)

Egy ősi színdarabban, aminek a címe Madarak, elhangzik egy történet,
Egy mese az idők kezdetéről,
Abból az időből, amikor még nem létezett föld.
Csak levegő és madarak mindenütt.

A gond az volt, hogy nem tudtak hol leszállni,
Mivel még nem létezett föld.
Tehát csak köröztek körbe-körbe,
Mert ez még a világ kezdete előtt történt.

És a zaj fülsiketítő volt. Énekes madarak mindenütt.
Milliárdnyi, milliárdnyi és milliárdnyi madár.

Az egyik madár, egy pacsirta, elvesztette az apját.
Ez még nagyobb gondot okozott, hiszen mit kezdhettek a testtel?
Nem temethették el, mert még nem létezett föld.

Végül a pacsirta megtalálta a megoldást.
Úgy döntött, a saját fejébe temeti el az apját.
Így született meg az emlékezet,
Mert addig senki nem emlékezett semmire.
Mind csak körbe-körbe röpködtek,
Folytonos, hatalmas körökben.

Filmet kaptam, lájf!

Végre kezembe kaparinthattam egyet a januári Galaktika mellékleteként is kapható Üzenet az űrből (Ucsu Kara No Messzedzsi) című japán film DVD-jéből. Tizenéves koromban láttam utoljára ezt a Csillagok háborúja-klónt, és emlékszem, már akkor is jókat szórakoztam naivitásán, de hát azóta már alaposabban kiművelődtem az ázsiai filmek tekintetében, és megtanultam, hogy a japán lélek másképpen működik.

Az újranézés utáni érzéseim némileg vegyesek. A film minősége egyáltalán nem javult az évek múlásával, sőt. Persze nem szabad elfelejteni, hogy amikor készült, még nem is nagyon álmodoztak számítógépes trükkökről, és George Lucas Star Warsa is fapadosabb volt, mielőtt utólag elkezdte volna reszelgetni. És hát a nosztalgia hajlamos az ilyen élményeket megédesíteni.

Miután gondolatban besoroltam a filmet az „annyira rossz, hogy már jó” kategóriába, azon vettem észre magam, hogy ugyanúgy nem sikerül kiverni a fejemből, mint annak idején. Szóval elkezdtem olvasgatni róla az interneten, és rábukkantam pár érdekességre. Először is hogy az ötletgazda (a Csillagok háborúja és a Hét szamuráj mellett) Sotaro Isinomori volt, a modern manga egyik atyja, akinek a képregények mellett filmforgatókönyvek is kerültek ki a keze alól. Mi több, már egy 1969-es animéjében (Flying Phantom Ship/Szora Tobu Jureiszen) is fölbukkan egy repülő vitorlás hajó.

Aztán azzal is szembesültem, hogy a film nyomán tévésorozat készült (elvégre ki kellett termelni azoknak a marha drága trükköknek a költségeit) Message from Space: Galactic Battle (Ucsu Kara No Messzedzsi: Ginga Tajszen) címmel. Ez főleg Dél-Amerikában aratott zajos sikert a '80-as években, ennek köszönhető nosztalgiázó DVD-kiadása, veretes spanyol nyelven. Kedvcsinálónak alant megtekinthető az első epizód első néhány perce. Vigyázat, nyomokban majomembert tartalmazhat!

Hogy az új év vidáman kezdődjön

Fogadkozások és jókívánságok helyett egy kis videó. A Disneynél így képzelték 1957-ben, hogy is működik egy szokványos sci-fi történet. (Némi angoltudást igényel, de anélkül is szórakoztató.)

A filmecske egy hosszabb lélegzetű ismeretterjesztő műsor része volt, a címe Mars and Beyond.

A Kirk őzepén áll, OK

Bocs a plágiumért, Magdi, de ennél jobb cím nem jutott eszembe a bejegyzés írásakor. Amúgy semmi különös nem történt velem, csupán szeretném megosztani olvasóimmal, mit hallgatok mostanában. William Shatner komolykodó dal-átértelmezései és szavaló éneklésmódja az 1968-ban megjelent első lemeze után hamar legendává és egyben köznevetség tárgyává váltak. Az idősödő színész most (na jó, 2004-ben, de hozzám csak most jutott el) úgy döntött, visszavág, és az alternatív Ben Foldsszal közösen elkészítette második albumát, ami meglepően nívósra sikeredett. Ezen immár nem a Beatles- és Bob Dylan-feldolgozások dominálnak, hanem az eredeti szerzemények. Shatner persze még mindig nem képzett énekes, de nem is az a lényeg, hanem a szívből szóló, őszinte dalszövegek. És a zene sem rossz. A Has Been című lemez minden hasonszőrű Shatner-rajongónak melegen ajánlott. Következzen egy kis ízelítő:

És bónusznak még egy nagyon jó reklám-videó a Mester főszereplésével (angolul tudók előnyben):

Borús időben jól jön egy kis vidámság

Az elmúlt napok időjárása nem sok vidámságra adott okot. Ez lassan megváltozni látszik, de nem árt addig is kicsit dobni a hangulaton. Stílszerűen egy kis időjárásjelentéssel (a német RTL műsorából):

Pixel-ámi

Egy nagyon durván jól sikerült videó nosztalgiázni vágyóknak és paranoiásoknak.
Jó mulatást hozzá!

Egy igazi jam-session

Amikor néhány héttel ezelőtt az egyik könyvtár polcait fosztogattam, rutinszerűen megálltam az új beszerzések szekrénykéje mellett, és megláttam valamit, ami beindította a nyálelválasztásomat. Ez volt az:

Mivel gyerekkorom óta ABBA-rajongó vagyok, és a svédes hangzású szerzőnév jó zaftos insider-sztorikat ígért, legott kikölcsönöztem az amúgy elég soványka kötetet.

Amint felütöttem persze, fültövön csapott a valóság cserzett tenyere: a szerző igazából magyar, a várt insider-sztorik helyett meg egy különböző korábbi sajtótermékekből összeollózott, secondhand-krónikát kaptam, meglehetősen hevenyészett szerkesztésben, helyenként ordító hubákkal. (A könyv a Best magazin kiadásában jelent meg, ennél többet talán nem is kell mondanom.)

Szóval így jártam. Sebaj, a kezdeti sokkon túltéve magam, csak olvasni kezdtem, és hogy az élményt teljessé tegyem, mellé hallgatni az épp megidézett számokat. Aztán odaértem egy részhez, ami 1978-as amerikai turnéjukat taglalja, és szerepelt benne egy mondat, miszerint fölléptek Olivia Newton-John show-jában is, méghozzá Andy Gibb-bel együtt. Ez érdekesen hangzott, úgyhogy rákerestem a neten, és találtam egy videót az eseményről. Szerintem fantasztikusan szórakoztató látni ezt a sok tehetséges zenészt/énekest, ahogy lazán, a kameráktól mit sem zavartatva beszélgetnek, humorizálnak és persze danásznak. Respekt!

A könyvről több szót ejteni nem érdemes, következzen helyette a videó:

Egy pálya elkezdődik, egy másik véget ér

Két decemberi hírre szeretnék reagálni egy-egy videóval. Az első hír az volt, hogy egy uruguayi fiatalember, bizonyos Federico Alvarez Ataque de Panico (Pánikroham) címmel készített egy kb. 5 perces SF rövidfilmet idegenek támadásáról Montevideo ellen. A produkció nagyjából 300 dollárba került, de a látványvilágán ez nem látszik. Elképesztő, mire képes a mai filmes technika, ha megfelelő mértékű lelkesedéssel párosul.

És ennek a lelkesedésnek meg is lett a gyümölcse. Először is több mint kétmillió néző a YouTube-on, majd nem sokkal később Sam Raimi, a Gonosz halott- és Pókember-filmek rendezője 30 millió dolláros szerződést ajánlott fel Alvareznek egy hollywoodi produkció elkészítésére. Erre az emberre még érdemes lesz odafigyelni!

A második hír sokkal szomorúbb: túl korán, alig 63 évesen elhunyt Dan O'Bannon, színész, rendező, de legfőképp forgatókönyvíró, akinek többek közt A nyolcadik utas: a Halált, a Kék villámot és Az Emlékmást köszönhetjük. Íme egy rövid klip első filmjéből, a John Carpenterrel közösen készített Sötét Csillagból, mely bizonyítja, hogy színészként is remekül helytállt, ha kellett:

Nyugodjon békében! Filmjei pedig, újranézve, ne hagyjanak minket nyugodni továbbra sem!

Feyd Rautha, a rocksztár

Oké, oké, mindenki tudja, hogy az 1984-es Dűne-filmben ezt a szerepet Sting játszotta, a Police együttes énekes-basszusgitárosa. Nem is erről szól ez a blogbejegyzés, hanem egy friss fölfedezésemről: régi nagy kedvencem a zenekar 1983-as búcsúlemeze, a Synchronicity, és most munka közben kedvem támadt meghallgatni róla egy-két számot. Mivel lusta voltam fölkelni a gép mellől, hogy előássam a cédét, a Youtube-bal ásattam elő pár videót, és az egyiknél eldobtam az agyvelőmet: a „Synchronicity II” klipjében Sting kísértetiesen hozza Feyd Rautha figuráját. Mellékelek két képet, rájuk kattintva mindkettő videóhoz vezet. Az első ugyebár egy arckifejezés a filmből, a második a kislemez borítója.

Félerősen

Múlt vasárnap koncerten voltam, a Mezzoforte lépett föl a Millenárison. Elképesztőek ezek az öregedő dzsessz-jampecek, félelmetes mennyiségű energia van még mindig bennük.

1. Jó kis szaxofonszóló. Ez a pasi halálos! Perceken keresztül fújta úgy, hogy közben folyamatosan bakkecskeként ugrált! És egy hangot sem vétett el!


2. Minden-egyéb-szóló. Ez nálunk még jobban szólt!


3. És egy kis összjáték.


Nekem nagy élmény volt. De a tapsból, lábdobogásból meg füttyögésből ítélve másoknak is. Ezek a szakik több mint 30 éve zenélnek együtt, és remélem, folytatják is még jó sokáig.

Lelet

Bóklászásaim közben találtam ezt a csodát a neten. Egy 1909-es ős-SF-film, a címe: The Airship Destroyer, rendezte Walter R. Booth. Ha minden igaz, ez az első, ami légicsatát ábrázol, sőt még egy távirányítású robotrepülőgép is szerepel benne! És az egész még 7 perc sincs! Ahogy a klasszikusok mondják: kaland, szerelem, költészet! Ezt látni kell!

Megtalálható a neten egy sokkal szebb kópiája is, de azt sajnos nem sikerült beágyaznom:
http://www.europafilmtreasures.eu/PY/278/see-the-film-the_airship_destroyer

Jó szórakozást!

Star Wars-hangulatban

Találtam két dolgot a neten, ami nekem újdonság volt, és nagyon szórakoztató. Mindkettő a Star Warshoz – a régi motorosok kedvéért Csillagok háborúja – köthető. Az első egy videó (angolul), és arról szól, mi minden ihlethette George Lucast az eredeti film elkészítésére:

George Lucas In Love

A második egy képregény – méghozzá könyvtáros-képregény, de nem csak könyvtárosoknak. Ennek inkább csak a linkjét rakom be, mert melegen ajánlom az angolul tudóknak a legtöbb csík elolvasását:

www.unshelved.com/archive.aspx?strip=20090118

Tanulságos, ugye?