A báró és a metabárók

A változatosság kedvéért most képregényt olvastam, Alejandro Jodorowsky és Juan Gimenez zseniálisan elmebeteg szüleményét, a Metabárók kasztját, legalábbis az első három részt, ami magyar fordításban megjelent. A kötet végén szerepelt egy lista valamennyi epizód francia címével, hogy az olvasót keserítse, valamint egy titokzatos felirat: „A Metabáróban szereplő karakterek Alexandro (sic) Jodorowsky és Moebius szellemi termékei”. Hoppá! Érdekelni kezdett, hogy került a képbe egyik kedvenc grafikusom és látványtervezőm, akitől nickemet is kölcsönöztem annak idején.

Kis kutakodás után a következőkre jutottam: amikor 1974-ben egy francia érdekcsoport megvette Frank Herbert Dűnéjének megfilmesítési jogait, Jodorowskyt kérték fel a rendezésre. (Saját visszaemlékezései szerint ő maga beszélte rá producerét a jogok megvásárlására, miután egy látomásban Isten ajánlotta neki alapanyagul Herbert regényét.) Jodorowsky hozzá is kezdett a kor európai viszonyaihoz képest horribilis, 9,5 millió dolláros költségvetésű szuperprodukció előkészítéséhez. A filmhez olyan nagyságokat nyert meg a főbb szerepekre, mint Orson Welles (Harkonnen báró), Salvador Dalí (IV. Shaddam császár), David Carradine (Leto Atreides), Gloria Swanson (Bene Gesserit Tisztelendő Anya), Geraldine Chaplin (Lady Jessica), Alain Delon (Duncan Idaho) és Mick Jagger (Feyd Rautha) – milyen érdekes, hogy Feyd szerepét a végül elkészült Dűne-moziban is egy rockzenész játszotta, Sting. Jodorowsky úgy képzelte el, hogy minden bolygónak saját zenei világa legyen, ebben a Pink Floyd, a Magma (egy francia progresszív rockbanda), a Henry Cow (angol avantgárd rockerek), valamint Karlheinz Stockhausen segítették volna. És ami a lényeg: a látványtervek elkészítésére felkérte az angol Chris Fosst, a svájci H. R. Gigert és a francia Jean Giraud-t (Moebiust).

A több éves előkészítő munka milliókat emésztett fel, mire a francia producerek kihátráltak a szerződésből. (Ekkor lépett a színre Dino De Laurentiis és David Lynch, aminek eredményeként elkészült egyik kedvenc agyament SF-filmem. Ám ez már egy másik történet.) Jodorowsky Moebiusszal közösen képregények írásába és rajzolásába fogott, hogy megmentse Dűne-látomásának fontosabb mozzanatait az enyészettől. Munkájuk eredményeként megszületett az Incal sorozat, melynek egyik epizódjában megjelenik a Metabáró, ez a földöntúli képességekkel megáldott, félig ember, félig gép harcos. A későbbi metabáró-történetekben a befuccsolt (és eléggé szabadon átértelmezett) Jodorowsky-Dűne több motívuma, fordulata is felbukkan, így a képregény külön érdekessége, hogy egyfajta apokrif Frank Herbert-átiratként is olvasható. Kár, hogy csak töredéke jelent meg magyarul.

Az alábbi videón Jodorowsky és Moebius beszél együttműködésükről a Dűne-projektben, és illusztrációként felvillan néhány látványterv is. (Franciául és angolul tudók előnyben.)

Még egy utolsó lábjegyzet: amikor Jodorowsky Dűnéje kudarcba fulladt, a kreatív stáb jó néhány tagja (köztük Giger, Moebius és egy fiatalember, aki a trükkfelvételeket tervezte, Dan O'Bannon) egy angol produkciónál kötött ki, az Aliennél, amelyet itt mifelénk úgy ismernek jobban, hogy A nyolcadik utas a Halál. A filmet, mint az köztudott, Ridley Scott rendezte, de az már kevésbé köztudott, hogy az ő személye is kapcsolatban állt egy darabig a Dűne-projekttel, mint potenciális rendezőé.

Filmet kaptam, lájf!

Végre kezembe kaparinthattam egyet a januári Galaktika mellékleteként is kapható Üzenet az űrből (Ucsu Kara No Messzedzsi) című japán film DVD-jéből. Tizenéves koromban láttam utoljára ezt a Csillagok háborúja-klónt, és emlékszem, már akkor is jókat szórakoztam naivitásán, de hát azóta már alaposabban kiművelődtem az ázsiai filmek tekintetében, és megtanultam, hogy a japán lélek másképpen működik.

Az újranézés utáni érzéseim némileg vegyesek. A film minősége egyáltalán nem javult az évek múlásával, sőt. Persze nem szabad elfelejteni, hogy amikor készült, még nem is nagyon álmodoztak számítógépes trükkökről, és George Lucas Star Warsa is fapadosabb volt, mielőtt utólag elkezdte volna reszelgetni. És hát a nosztalgia hajlamos az ilyen élményeket megédesíteni.

Miután gondolatban besoroltam a filmet az „annyira rossz, hogy már jó” kategóriába, azon vettem észre magam, hogy ugyanúgy nem sikerül kiverni a fejemből, mint annak idején. Szóval elkezdtem olvasgatni róla az interneten, és rábukkantam pár érdekességre. Először is hogy az ötletgazda (a Csillagok háborúja és a Hét szamuráj mellett) Sotaro Isinomori volt, a modern manga egyik atyja, akinek a képregények mellett filmforgatókönyvek is kerültek ki a keze alól. Mi több, már egy 1969-es animéjében (Flying Phantom Ship/Szora Tobu Jureiszen) is fölbukkan egy repülő vitorlás hajó.

Aztán azzal is szembesültem, hogy a film nyomán tévésorozat készült (elvégre ki kellett termelni azoknak a marha drága trükköknek a költségeit) Message from Space: Galactic Battle (Ucsu Kara No Messzedzsi: Ginga Tajszen) címmel. Ez főleg Dél-Amerikában aratott zajos sikert a '80-as években, ennek köszönhető nosztalgiázó DVD-kiadása, veretes spanyol nyelven. Kedvcsinálónak alant megtekinthető az első epizód első néhány perce. Vigyázat, nyomokban majomembert tartalmazhat!

Ez történt eddig... (The Story So Far...)

A hátam mögé lopakodott, és váratlanul rám vetette magát az emlékezés. Amikor az irányítópulton megnéztem a számlálót, azt írta ki, hogy 99 bejegyzésnél tartok. Századiknak mindenki megpróbál valami nagyot, jelentőségteljeset alkotni, és én is eltöprengtem, mit csinálhatnék. Akkor hirtelen eszembe jutott: pontosan 20 éve annak, hogy bekopogtattam a Galaktika szerkesztőségébe, hónom alatt pár gépelt lappal, Brian W. Aldiss „Újonnan érkezők, régi ismerősök” (New Arrivals, Old Encounters) című novellájának fordításával. Ezzel indult útjára műfordítói pályám – és egyben kapcsolatom a magazinnal. Filmeket már egy évvel korábban elkezdtem fordítani, de mégis inkább ezt érzem igazi kezdetnek. Arra gondoltam, a nevezetes évforduló okán érdemes végignéznem, mi minden került ki azóta a kezem alól. Az egyszerűség kedvéért (némileg foghíjas) betűrendbe szedve, a teljesség igénye nélkül.

A: Isaac Asimov Előjáték az Alapítványhoz (Forward the Foundation) c. regénye mellett még a szerző jó néhány novellája, Douglas Adams negyedik Útikalauza, a Viszlát, és kösz a halakat! (So Long and Thanks for All the Fish), Aldiss két Szuperjátékok-elbeszélése (Kubrick és Spielberg A. I.-ának irodalmi inspirációi – a filmek terén pedig A bolygó neve Halál (Aliens) rendezői változatának magyar szövege, az eddigi két Alien vs. Predator-mozi, a Földönkívüli zsaru (Alien Nation), valamint a Nyomul a nyolcadik dimenzió (The Adventures of Buckaroo Banzai).

B: A könyvek közül Ray Bradbury A tetovált embere (The Illustrated Man) a legemlékezetesebb, mert ebben olyan nagy öregek társaságába kerülhetett a nevem, mint Apostol András, Gálvölgyi Judit, Göncz Árpád, Kuczka Péter és Vámosi Pál. Fordítottam még rövidebb írásokat Stephen Baxtertől, M. Shayne Belltől (nagy kedvencem), Terry Bissontól, James Blishtől, Robert Blochtól, Anthony Bouchertől, Fredric Browntól és Algis Budrystól, Dmitrij Bilenkintől pedig egy kísérlet erejéig oroszról – a filmek közül kiemelném a Szárnyas fejvadász (Blade Runner) új, ötlemezes DVD-kiadását, ami, bár részemről rég kész, még mindig megjelenésre vár.

C: Határozottan Arthur C. Clarke 3001-e, még egy kazalnyi Clarke-novella, a „Szonáta egy hangra” (Unaccompanied Sonata) Orson Scott Cardtól, de magyarítottam Terry Carrt, Lin Cartert és C. J. Cherryh-t is. Filmben hozzátenném a J. G. Ballard regényéből készült Karambolt (Crash) és több epizódnyi Columbót.

D: Igazi kihívás volt Philip K. Dick UBIK-ja, és a szerző rövidebb műveit is kedvelem, kedvenc novellám ehhez a betűhöz mégis Lester del Rey „Gép Heléná”-ja (Helen O'Loy). A filmek közül kiemelném a Dűnét (Dune), aminek két változatát is magyarra fordítottam (de David Lynch-é messze a jobb).

E: Ha E, akkor Harlan Ellison, két novellával. Filmben a Föld 2 (Earth 2) néhány epizódja meg Roland Emmerich főiskolai vizsgafilmje (és egyben utolsó igazán jó filmje), a Noé bárkája elv (Das Arche Noah Prinzip).

F: Patricia Flosstól egy két folytatásban megjelent Darkover-kisregényt fordítottam, Herbert W. Frankétól pedig egy novellát német nyelvről. És ki tudná elfelejteni az első Fantasztikus négyes filmet (Fantastic Four)?

G: Itt kiemelném William Gibson „Az öreg szobája” (Skinner's Room) c. novelláját és Peter Greenaway rövidfilmjeit.

H: Könyv – Elizabeth Hand: 12 majom (12 Monkeys); novellák Harry Harrisontól (egyet, mint azt nem győzik az orrom alá dörgölni, Arany Jánossal „közösen”), Robert A. Heinleintől Nina Kiriki Hoffmantól, Fred Hoyle-tól és Evan Huntertől (aki nem más, mint Ed McBain!); film – Hegylakó 4 (Highlander 4), valamint Stephen Hawking dokumentumfilmje, Az idő rövid története (The Brief History of Time).

J: Egy merész bakugrással az eseménytelen I helyett máris a J következik, amit egyetlen címmel lehet jellemezni: Johnny Mnemonic. Ezt mind könyvben, mind filmen sikerült magyarítanom, ritka lehetőséget kapva arra, hogy minden szó és hangsúly ugyanott legyen a két műben. (A film minősége már nem rajtam múlt.)

K: Első, önálló kötetben megjelent fordításom Stephen King Világnagy strandja volt, ami válogatott novellákat tartalmazott a szerző Skeleton Crew és Night Shift c. gyűjteményeiből. Novella-kedvencek még T. E. D. Kleintől, Damon Knighttól, Cyril Kornbluthtól, Nancy Kresstől és Henry Kuttnertől.

L: Ehhez a betűhöz egy szép kivitelű életrajz/album kívánkozik, aminek címe George Lucas – A szárnyaló képzelet (George Lucas – The Creative Impulse). Ez a mai napig az egyetlen non-fiction könyvfordításom, noha dokumentum- és ismeretterjesztő filmből többet is magyarítottam. És ide tartozik még David Langford remekbe szabott stílusparódiája, „A nap lándzsája” (The Spear of the Sun), no meg további novellák Tanith Lee-től, Fritz Leibertől, Murray Leinstertől és David D. Levine-tól.

M: A Harcikutya (The War Hound and the World's Pain) Michael Moorcocktól – egy újabb kedvenc, remek alternatív történelmi fejtegetésekkel; novellák: Bruce McAllister, Paul J. McAuley, Jack McDevitt, James Morrow; filmben a Meteor (első magyar szövegem) és a Mátrix – Forradalmak (The Matrix: Revolutions).

N: Ruth Nestvold, Larry Niven és Andre Norton novellái, David Cronenberg filmje, a Meztelen ebéd (Naked Lunch), valamint Michael Radford Orwell-adaptációja, az 1984 (Nineteen Eighty-Four).

O: Egy korai filmfeliratom, és egyben nagy kedvencem, az SF-köntösbe bújtatott western, a Gyilkos bolygó (Outland).

P: Frederik Pohl novellája, a „Puncs” (Punch), ami nehezítésként kétnyelvűen jelent meg az Orion magazinban. No és a Pitch Black, a filmtörténet legjobb Aliens-utánzata.

R: Q-val qtya legyek, ha eszembe jut valami, szóval R. Kim Stanley Robinson novellája, a „Kojot bajt kever” (Coyote Makes Trouble), de még ennél is fontosabban Ray Russell rövid remeke, az azóta meg is filmesített (hááát...) „Emberkomplexus” (The Humanic Complex). Filmben a Roswell.

S: Azt hiszem, nem lehet kérdéses: Star Trek, minden mennyiségben. A legtöbb magyarul megjelent könyv (4 darab), jó néhány tévéepizód és több mozifilm. Az írók közül azért még megemlíteném Fred Saberhagent, Robert J. Sawyert, Bob Shaw-t, Robert Sheckleyt, Charles Sheffieldet, Robert Silverberget, Clifford D. Simakot, John Sladeket, Joan Slonczewskit, Clark Ashton Smitht, Allen Steele-t és Bruce Sterlinget. De ott volt még a Csillagkapu sorozat (Stargate SG1), aminek teljes első évadját egyedül írhattam, a SeaQuest DSV meg a Sliders.

T: Imádtam William R. Thompson novelláját, a „VFM-547”-et (VRM-547), de James Tiptree Jr.-t is élvezettel fordítottam, csakúgy, mint a jókedvvel ripacskodó Tank Girlt.

U: Steven Utley egész sorozatot írt a földtörténeti őskort kutató, időutazó tudósokról, volt szerencsém egyet ezekből a novellákból is magyarra ültetni.

V: Kurt Vonnegut, ki más? Két írását is lefordítottam, de az egyikről később kiderült, hogy nem elsőként. Így megy ez. Film? Az is van: SID 6.7 – A tökéletes gyilkos (Virtuosity). A zenéje jobb volt, mint a film, azóta is megvan a cédé.

W: Ian Watson és az ő „Nagyon lassú időgép”-e (The Very Slow Time Machine). De Jack Williamsontól is fordítottam: „A Kozmikus Expressz” (Cosmic Express).

X: A három X-Men mozifilm (meg pár tévés rajzfilmepizód).

Z: Rögtön a betűrend végére ugorva említésre kívánkozik Roger Zelazny és az ő „Szent őrület”-e (Divine Madness), filmben meg a Szupersuli (Zoom) c. szuperhős-mozi.

Jó kis 20 év volt, szeretnék még egyszer ennyit, legalább ilyen élvezetes munkákkal. És köszönöm mindenkinek, aki az eddigieket lehetővé tette.

Érdekes

Lehet, hogy másnak nem újdonság, de ma, amikor az internetet böngésztem, eljutottam Kirk Douglas Wikipedia-oldalára, és meglepve olvastam, hogy a színész orosz zsidó kivándorlók gyermekeként született Iszur Danielovics néven, de nem is ez az igazán meglepő, hanem hogy első lépcsőben a családnevét Demskyre „amerikanizálták”. Nem sokon múlt, hogy nem Izzy Demskyként került be a filmtörténetbe. :)

Huxley mozija

Érdekes cikket olvastam a Salon.com-on (amit már ők is úgy vettek át a Believer magazin filmes különszámából) híres emberek forgatókönyvírói kísérleteiről. A legbizarrabbnak azt a sztorit éreztem, amely szerint Walt Disney 1945-ben leszerződtette Aldous Huxleyt, hogy írjon neki forgatókönyvet Alice csodaországbeli kalandjairól, de másféle megközelítéssel: beleszőve Lewis Carrollt, a szerzőt. A tervezett kombinált, rajzolt-élőszereplős filmben Carroll (valódi nevén Charles Dodgson) Alice-szel együtt menekült volna át saját mesevilágába, hogy megszabaduljon oxfordi hivatalnok üldözőjétől (ott tanított matematikát), aki nehezményezi a nonszensz-irodalomba tett kirándulásait.

Huxley, a Szép új világ írója be is fejezett egy szinopszist, amiről Disney az elolvasása után ezt mondta: „Annyira irodalmi volt, hogy csak minden harmadik szót értettem belőle.” Ez után nem meglepő, hogy az 1951-ben elkészült Alice-rajzfilm nem Huxley szkriptje alapján valósult meg. Így derékba is tört egy ígéretes hollywoodi karrier. Nyertünk viszont helyette olyan könyveket, mint a Majmok bombája vagy a Sziget.

Lábjegyzetként még annyi, hogy jobban meggondolva bizarrságban lazán fölveszi ezzel a történettel a versenyt egy másik, mely szerint Winston Chuchill 1929-ben Chaplinnek írt burleszk-forgatókönyvet Napoleon életéből. Nem vicc! Vagyis hát... (Ja, és abból sem lett film soha.)

Egy pálya elkezdődik, egy másik véget ér

Két decemberi hírre szeretnék reagálni egy-egy videóval. Az első hír az volt, hogy egy uruguayi fiatalember, bizonyos Federico Alvarez Ataque de Panico (Pánikroham) címmel készített egy kb. 5 perces SF rövidfilmet idegenek támadásáról Montevideo ellen. A produkció nagyjából 300 dollárba került, de a látványvilágán ez nem látszik. Elképesztő, mire képes a mai filmes technika, ha megfelelő mértékű lelkesedéssel párosul.

És ennek a lelkesedésnek meg is lett a gyümölcse. Először is több mint kétmillió néző a YouTube-on, majd nem sokkal később Sam Raimi, a Gonosz halott- és Pókember-filmek rendezője 30 millió dolláros szerződést ajánlott fel Alvareznek egy hollywoodi produkció elkészítésére. Erre az emberre még érdemes lesz odafigyelni!

A második hír sokkal szomorúbb: túl korán, alig 63 évesen elhunyt Dan O'Bannon, színész, rendező, de legfőképp forgatókönyvíró, akinek többek közt A nyolcadik utas: a Halált, a Kék villámot és Az Emlékmást köszönhetjük. Íme egy rövid klip első filmjéből, a John Carpenterrel közösen készített Sötét Csillagból, mely bizonyítja, hogy színészként is remekül helytállt, ha kellett:

Nyugodjon békében! Filmjei pedig, újranézve, ne hagyjanak minket nyugodni továbbra sem!

Karl Malden és én

Július elsején elhunyt Karl Malden. Szép kort ért meg, irigylésre méltó 97 évet. Szerepeiből legtöbben bizonyára a San Francisco utcáin Mike Stone-jára emlékeznek, de játszott A tábornokban, A vadnyugat hőskorában, Hitchcock Meggyónomjában és Elia Kazan két híres filmjében is, a Rakpartonban és A vágy villamosában.

Én mégsem ezekből emlékszem rá a legszívesebben, hanem egy 1979-es katasztrófa-scifiből, a Meteorból. Nem mintha akkora ász film lenne, egy a korszak sablonos világpusztító-eposzai közül. Ami miatt annyira kötődöm hozzá, az az, hogy ennek a filmnek írtam életemben először fizetett munkaként magyar feliratot.

A történet röviden a következő: mire 1989-ben leszereltem a katonaságtól, már egy ideje érett bennem a gondolat, hogy korábbi tévés állásomba nincs sok értelme visszamenni, ezért úgy döntöttem, szerencsét próbálok a fordítással. Mivel szenvedélyesen szerettem a filmeket, arra gondoltam, az akkor épp bimbózó videoforgalmazás területén helyezkedem el. Elsők között kezdett a rendszerváltás után hivatalos kazettakölcsönzésbe az Intervideo nevű cég. Fogtam hát magam, elkocogtam svábhegyi központjukba, ahol szembesültem Újhelyi Attilával, a dramaturgiai részleg vezetőjével. Elrebegtem neki, mit szeretnék, és ő rendkívül jóindulatúan nem dobott ki, hanem adott egy kazettát (Woody Allen Bananasa volt), s azzal bocsátott utamra, hogy írjak próbaképp feliratokat az első negyedórához, aztán a többit majd meglátjuk.

Amikor a megszületett eredményt később végigolvasta, újfent nem dobott ki, hanem – mivel akkor már azt is bevallottam neki, gyengém a sci-fi – megkérdezte, volna-e kedvem teljes egészében magyarítani egy fantasztikus filmet. Elképzelhető, hogyan reagáltam. Ez a film lett a Meteor, aminek azóta is különleges helye van a szívemben, Újhelyi Attilával együtt. (Érdekes archív videó látható itt a cégről, ÚA 3 perc 15 másodpercnél kezd beszélni.) Még egy ilyen kaliberű főnökre/mentorra sikerült szert tennem életemben, akihez hasonlóképpen az utcáról estem be... de az már egy másik történet.

Arthur és a robot

A húsvét jegyében családi filmhétvégét tartottunk, aminek keretében összevethettük a rajzfilmek múltját és jövőjét. A kék sarokban egy igazi ős-Disney, A kőbe szúrt kard szállt harcba, a pirosban pedig egy új, a WALL-E.

A kőbe szúrt kard 1963-ban készült Terence Hanbury White Üdv néked, Arthur, nagy király! című, remekbe szabott regényéből, amit mindenkinek csak ajánlhatok. A film persze sok mindent kihagyott, de ugyanakkor többé-kevésbé sikeresen átmentette a könyv bohókás, mégis tanulságokkal fűszerezett hangulatát. A teljesen kézi munkával készült animáció gördülékeny, a sztori pedig tele van vicces jelenetekkel, és az akkortájt még kötelező jellegű dalok sem zavaróak.

A 2008-as WALL-E ugyanakkor kimondottan a mai gyerekek igényeihez tervezett, hiperkinetikus látványosság, benne néhány intellektuálisabb poénnal az idősebb korosztályok számára. A történet itt is bájos, a szereplők limitált lehetőségeikhez képest karakteresek és a teljes egészében számítógépek segítségével tervezett, illetve kivitelezett képi világ valóban lélegzetelállító.

A két film megnézése után azt kell mondjam, szerintem eltérő koruk és elkészítési módjuk ellenére egyaránt szórakoztatók, és azt is remekül illusztrálják így párba állítva, mennyit változott a filmgyártás technikája az elmúlt 45 év során.

Egy pimasz fiatalember a múltból

Hogy beváltsam korábbi fenyegetésemet, íme egykori önmagam cikkrészlete a Galaktika 158. (1993. november) számából:

Minden gusztustalanságok ősatyja, Ken Russell ismét ellátogat mozijainkba. Vásznon vagy videón eddig is megismerkedhettünk már több fantasztikus filmjével. Ezek közül a legszolidabb a Milliárd dolláros agy (Billion Dollar Brain, 1967) volt, a legjobb a Változó állapotok (Altered States, 1980), nálunk a legismertebb pedig A fehér féreg búvóhelye (Lair of the White Worm, 1988). A most bemutatásra kerülő – ám nem a legfrissebb – Gótika, avagy a szellem éjszakája (Gothic, 1986) hangulatában az utóbbihoz áll talán a legközelebb.
A cselekmény voltaképpen 24 óra leforgása alatt játszódik, 1816 tavaszán. Percy Bysshe Shelley, a fiatal költő, élettársa, Mary Wollstonecraft és az ő féltestvére, Claire, látogatóba érkeznek a Genfi-tó partján álló Villa Diodatiba, ahol Lord Byron tengeti száműzetése napjait háziorvosa, doktor Polidori társaságában. Az éjszaka folyamán viharos szerelmi játékokba kezdenek, majd rémtörténetek felolvasásával szórakoztatják egymást, végül a szellemidézéssel is megpróbálkoznak, ez a kísérletük azonban túl jól sikerül, és hamarosan megérzik, hogy már nincsenek egyedül a házban...
A valós személyek és a fantasztikus események keveredése annál érdekesebb, mivel tudjuk, hogy Mary Wollstonecraft – a későbbi Mary Shelley – fejében ekkor született meg Frankenstein című, méltán világhírűvé vált regényének ötlete, mely művet sokan az első igazi sci-finek tekintenek. A történetben rejlő lehetőségeket Ken Russell azonban korántsem aknázza ki, inkább alámerül a tőle megszokott visszataszítóságok mocsarába. A főbb szerepekben akkor még ismeretlen, azóta joggal befutott színészek (Natasha Richardson, Julian Sands) igyekeznek maradandót nyújtani, nem túl nagy sikerrel. Akit ezek után még érdekel ennek az éjszakának a története, az érdekesebben és tömörebben olvashat róla a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában magyarul megjelent Frankenstein utószavában.

Így megy ez...

Star Wars-hangulatban

Találtam két dolgot a neten, ami nekem újdonság volt, és nagyon szórakoztató. Mindkettő a Star Warshoz – a régi motorosok kedvéért Csillagok háborúja – köthető. Az első egy videó (angolul), és arról szól, mi minden ihlethette George Lucast az eredeti film elkészítésére:

George Lucas In Love

A második egy képregény – méghozzá könyvtáros-képregény, de nem csak könyvtárosoknak. Ennek inkább csak a linkjét rakom be, mert melegen ajánlom az angolul tudóknak a legtöbb csík elolvasását:

www.unshelved.com/archive.aspx?strip=20090118

Tanulságos, ugye?

Szomorú kapcsolódási pontok

Meghalt Natasha Richardson angol származású amerikai színésznő, alig 45 évesen. Erről persze sokfelé lehet most olvasni a neten, hát nem is részletezem. Tragikus veszteség nemcsak a családjának, de a világ filmművészetének is. Nekem mégis valami más indította be az agyamat: a „minden mindennel összefügg” kategória. Utánaolvastam, miben láthattam őt, és rábukkantam egy Ken Russell-filmre, a Gótika, avagy a szellem éjszakájára. Ebben nem mást játszott, mint Mary Shelleyt. Azt a Mary Shelleyt, akinek tavaly szerkesztettem Az utolsó ember című regényét. Ja, a Gótikáról a Galaktika 158. számába éppen én írtam ajánlót.