2011. szeptember 9., péntek

Még élek

Kicsit sűrűre sikeredett az utóbbi pár hónap, mind a munka, mind a családi élet frontján. Ezzel együtt semmi bajom, csak az időm fogyatkozott meg még jobban. Nem is ígérgetek, inkább írom a bejegyzéseket, ahogy sikerülnek.
Egyik legfrissebb olvasmányélményem Vári Attila Lassított lónézés című novelláskötete. Ez egyrészt megint ráébresztett, mennyire jó író a szerző, másrészt kezembe adott egy idézetet is, mely amellett, hogy az ő ars poeticájának tekinthető, nekem is szimpatikus.

„...minden bizonnyal élnek, de mert semmi sem érték szemükben az életen kívül, azért csak dolgozni tudnak, alkotni soha. Egyformák mind, nem él bennük a becsvágy, hogy kiválni, többet adni, mint a többiek. Értelmetlen világ, olyan, mint az örökmozgó, mely energiát nem ad és nem kíván. Haszontalan tehát, mint ahogy azzá válna Földünk is, ha nem vágyódnánk más bolygókba menni, ha csak születnénk, meghalnánk, és nem hinnénk, hogy az örök körforgásban minden halál egy kezdetet jelent.”

Ajánlom e sorokat minden űrkutatási szervezet és az azokat támogató kormányzatok figyelmébe is.
A szöveget amúgy a szerző Casanova szájába adja, az azonos című kisregényben, egy beszélgetőtárs történetére reagálva, aki fantasztikus világot járt meg. Ez az írás – a kötet több más elbeszélésével ellentétben – mégsem fantasztikus. Vári Attila tehetségéhez mérten méltatlanul keveset emlegetett, erdélyi származású magyar író. Ez a kötete 1985-ben jelent meg, de több mint egy évtizeddel korábban keletkezett novellák is vannak benne.