Érdekes kis könyvvel végeztem a minap: B. N. Jennings A jövőbelátó című regénye a Pesti Hírlap Könyvek sorozatának 311. köteteként jelent meg 1933-ban (méghozzá, ha a hátsó borítónak hinni lehet, pontosan november 26-án).
Kivételesen nem félek elmesélni a történetet, mivel a kiadvány annyira ritka, hogy hosszas utánjárással és profi könyvvadász ismerősök mozgósításával sem sikerült nyomára bukkanni, így egy szerencsésebb gyűjtőtárs által kikölcsönzött példányt olvashattam.
A sztori szimpla bűnügyként indul, a Scotland Yard nyomozást indít, miután egy londoni ház bezárt szobájában hullát találnak. Az eset öngyilkosságnak tűnik, csakhogy a gyilkos fegyver (egy tőr) nincs sehol. Amikor aztán a nyomozók eljutnak az áldozat lakására (merthogy valaki egészen máséban bukkantak rá), egy szanszkrit nyelvű kézirat várja őket, melynek lefordíttatásakor kiderül, hogy a halott élettörténetét tartalmazza.
No itt áll feje tetejére a világ: a fickó kapcsolatba került egy titokzatos hindu herceggel, aki egy elixír segítségével bárkinek lehetőséget adhatott bepillantani a jövőjébe. Egy ősi szanszkrit pergamenből hősünk is megszerzi az elixír képletét, és egyszeriben a jövőjébe álmodja magát, ami tele van rejtélyekkel. Valahogy titkosügynök lett belőle, és belekeveredett egy nemzetközi konfliktusba, felesége pedig egy ismeretlen nő, nem az, akivel házasságot terveztek a kísérlet előtt.
A főszereplő előszeretettel lelkizik az amúgy cselekménydús regény során a sors megváltoztathatóságáról vagy épp előre elrendeltségéről, sőt visszatérését követően megpróbál tenni is valamit.
Érdekesek ezek a párhuzamok a csaknem egy emberöltővel később megjelent, Robert J. Sawyer-féle Flashforwarddal. És az is érdekes, hogy lesz az egyik könyvből elfeledett, de igazán sosem ismert, poros furcsaság, egy másikból pedig bestseller és hollywoodi sikersztori.
A magyarázat egyik fontos eleme alighanem a következő lehetett: B. N. Jennings nem létezik. A név mögé legnagyobb valószínűséggel a fordítóként feltüntetett Szendrő Nándor bújt, akiről ma már ugyancsak semmit nem tudni, kivéve, hogy még csak nem is ez volt az igazi neve, hanem Buránszky Nándor. Itt, Magyarországon írta meg nekünk a Flashforward ősét, ami nyomban el is süllyedt a ponyvairodalom áradatában kis hazánkban, melynek nyelvét sehol másutt nem beszélik a világon.
