Do you speak English?

Úgy látszik, ez az év az angol nyelvű beszéd jegyében fog telni. Ami vegyes érzelmekkel tölt el. Egyrészt élvezem, hogy használhatom és bővíthetem a nyelvtudásom, másrészt azonban frusztrál, hogy mennyi minden nem jut eszembe az élőbeszéd során, vagy esetleg nem úgy jut eszembe, ahogy kéne. Mit is értek ez utóbbi alatt? Ha valakivel angolul próbálok beszélgetni, egyes szavak kitartóan németül bukkannak föl amúgy is selejtes memóriámból. Amivel természetesen az esetek többségében semmire sem megyek. (Persze ez fordítva is működik, ha németül próbálok összerakni egy mondatot, gyakran az angol szavak jutnak eszembe.)

De vegyük sorra, hogy is néz ki ez az év angolban:

1. márciusban Olaszországban jártam az Euroconon
2. áprilisban vendégül láttuk Robert Charles Wilsont Kanadából, akivel nem állítom, hogy én voltam a legtöbbet, de azért itt töltött hét napjából négyen sokat kísérgettem
3. májusban hivatalos vagyok egy barcelonai tanácskozásra, ahol prezentációt kell tartanom
4. még mindig van valami minimális esély rá, hogy júniusban ellátogasson a Könyvhétre Szergej Lukjanyenko, aki ugyan orosz, de nyilván nem oroszul fogok társalogni vele
5. augusztusban lehet, hogy én megyek Kanadába, a Worldconra
6. ha pedig a kiadó ne adj' isten megint nyer EU-s pályázati pénzt, számíthatok rá, hogy újból a nyakunkra küldenek szeptember környékén egy brüsszeli ellenőrt, akinek lyukat kell beszélni a hasába

Most mindenki döntse el maga, panaszkodtam-e vagy dicsekedtem. :-)

A Druon-kód

Tudom, Maurice Druon (1918–2009) halálhíre lerágott csont már, három napja megírta mindenki, aki számít. Azt azonban érdekesnek tartom, hogy a megemlékezések végigolvasása után egy bizonyos szempontból (na vajon mi az?) továbbra is hiányérzetem van.

Senki nem említette azt a művét, amivel a fantasztikumot tárgyaló lexikonok és bibliográfiák lapjain is ott szerepel a neve: a Zeusz emlékiratait. A regény mai értelemben vett fantasztikussága persze véleményes, hiszen „csupán” a görög mitológia főistene nosztalgiázik benne bohó ifjúkoráról, miután a modern időkben fölébresztette évezredes szendergéséből egy, az égen átsuhanó rakéta.

Nyilván nem állítanám, hogy ez a könyve a legfontosabb része életművének, de azt hiszem, illő, ha mi, a fantasztikum szerelmesei azért megemlékezünk róla.

Kutakodásaim során még egy érdekességre rábukkantam: a regény részletesebb leírását keresve először a magyar Wikipédián néztem körül, ahol csak a szerzőnek van oldala, a könyvnek nincs. Az angolon ugyanezt találtam, és meglepő módon a francián is. Egyetlen sor a kötetről, az eredeti megjelenés 1963-as dátumával. Illetve a francián szerepelt egy meglepő adalék: a dátumot kiegészítették még egy 1967-es évszámmal, a rövid leírásban pedig az állt, hogy „mitológiai regény két kötetben”. Hmm... A magyar kiadású Európa Zsebkönyv itt van a polcomon, egy kötet, és az egész alig 170 oldal. Mi van? Megnéztem a francia Amazonon, ami kiadást ők fölkínálnak, az 2007-es, és egy kötet, de micsoda kötet! A honlap szerint 430 oldal! Most már tényleg fúrja az oldalam a kíváncsiság. Mivel a magyar első kiadás 1967-es, könnyen lehet, hogy ha Franciaországban meg is jelent egy bővített változat ugyanabban az évben, a mi fordítónk nem abból dolgozott. Azóta, ha jól tudom, csak egyszer jelent meg újra a regény magyarul, de az a fordító nevéből és a terjedelemből ítélve az első egy-az-egyben reprintje volt.

Vajon ezek szerint létezik a Zeusz emlékiratainak egy lényegesen hosszabb változata is franciául? Vagy bejegyzésemmel csak egy városi legenda terjedéséhez járultam hozzá? Remélem, egyszer kiderül az igazság...

Arthur és a robot

A húsvét jegyében családi filmhétvégét tartottunk, aminek keretében összevethettük a rajzfilmek múltját és jövőjét. A kék sarokban egy igazi ős-Disney, A kőbe szúrt kard szállt harcba, a pirosban pedig egy új, a WALL-E.

A kőbe szúrt kard 1963-ban készült Terence Hanbury White Üdv néked, Arthur, nagy király! című, remekbe szabott regényéből, amit mindenkinek csak ajánlhatok. A film persze sok mindent kihagyott, de ugyanakkor többé-kevésbé sikeresen átmentette a könyv bohókás, mégis tanulságokkal fűszerezett hangulatát. A teljesen kézi munkával készült animáció gördülékeny, a sztori pedig tele van vicces jelenetekkel, és az akkortájt még kötelező jellegű dalok sem zavaróak.

A 2008-as WALL-E ugyanakkor kimondottan a mai gyerekek igényeihez tervezett, hiperkinetikus látványosság, benne néhány intellektuálisabb poénnal az idősebb korosztályok számára. A történet itt is bájos, a szereplők limitált lehetőségeikhez képest karakteresek és a teljes egészében számítógépek segítségével tervezett, illetve kivitelezett képi világ valóban lélegzetelállító.

A két film megnézése után azt kell mondjam, szerintem eltérő koruk és elkészítési módjuk ellenére egyaránt szórakoztatók, és azt is remekül illusztrálják így párba állítva, mennyit változott a filmgyártás technikája az elmúlt 45 év során.

Olvasónapló

Jeleztem már korábban, hogy olvasok egy krimiantológiát. Nos, a végére értem. Ő volt az:



Az elmúlt év legjobb misztikus és bűnügyi meséi

Szerkesztette: Edward D. Hoch
Kiadta a Textura Kiadó Bt. 1991-ben
Fordította Molnár Éva

Eredeti címe The Year's Best Mystery and Suspense Stories 1990

(A könyvet futólag említettem megemlékezésemben Ed Hoch haláláról, a Galaktika 216. számában.)

Érzelmeim a könyvvel kapcsolatban meglehetősen vegyesek. Kezdjük először is a fordítással! Már a cím is sántít, hiszen a Mystery nem „misztikus”, a Story pedig nem „mese”. Belül hasonló színvonallal találkozhatunk, kerékbe tört magyar mondatok, szó szerint átültetett anglicizmusok és a popkulturális utalások teljes meg nem értése. A szöveg gondozója vagy annyira szerény volt, hogy ki sem íratta magát, vagy nemes egyszerűséggel nem is létezett.

Az eredeti kiadás a szokásos „év legjobbjai” antológia volt, amiből a magyar változat sok érdekességet kihagyott, így a szerkesztő évértékelését (ezt egy nyúlfarknyi kiadói előszó helyettesíti), a legjobb regények listáját, a díjazottakat és a nekrológokat.

Az elbeszélések kellőképp változatosak, időben az ókori egyiptomtól napjainkig, térben az Egyesült Államoktól egészen Japánig utaztatják az olvasót. Az írások stílusa és hangulata is változatos, tehát igazán élvezetes kötet lehetne... de nem akarok már visszatérni a fordításra.

Számomra, aki mindenben a fantasztikumot keresem, két novella volt érdekesebb a többinél. Az egyik a „Kísértet-köz” Peter Loveseytól, mely – ahogy címe is sugallja – kísértettörténet, bár ebbe nem szorult különösebb spiritusz. A másik azonban, James Powell „Siratóének Bohócvárosért”-ja a fantázia valóságos diadalmenete: a szerző egy olyan világot épít föl benne kérlelhetetlen, ám annál abszurdabb logikával, ahol egy várost csupa bohóc lakik, a rendőrtől az utcaseprőig mindenki bohóc, és kötelességszerűen végzi mindennapi életébe fűzve is a maga mutatványait. Ötletes maga a bűntény is, de a legemlékezetesebb mégis Bohócváros lidércnyomásosan vicces alternatív valósága. Az élvezeti szintet csupán egyvalami csökkenti... de szót se többet a fordításról!

Lelet

Bóklászásaim közben találtam ezt a csodát a neten. Egy 1909-es ős-SF-film, a címe: The Airship Destroyer, rendezte Walter R. Booth. Ha minden igaz, ez az első, ami légicsatát ábrázol, sőt még egy távirányítású robotrepülőgép is szerepel benne! És az egész még 7 perc sincs! Ahogy a klasszikusok mondják: kaland, szerelem, költészet! Ezt látni kell!

Megtalálható a neten egy sokkal szebb kópiája is, de azt sajnos nem sikerült beágyaznom:
http://www.europafilmtreasures.eu/PY/278/see-the-film-the_airship_destroyer

Jó szórakozást!

Rengés

Tegnap hallottam először a hírt, hogy vasárnapról hétfőre virradóra földrengés rázta meg Közép-Olaszország nagy részét, köztük azt a városkát is, ahol az Eurocont tartották idén. Azonnal kapcsolatba léptem olasz ismerőseimmel, és megkérdeztem, senkinek sem esett-e baja közülük. Úgy tűnik, mindenki jól van.

Ez sajnos nem vonatkozik arra a közel kétszáz emberre, aki életét vesztette a tragédiában, valamint arról a további 50 ezerről, aki hajléktalanná vált. :-(

A toldalékolás örömei

Ma kora reggeli nézelődéseim során lőttem ezt a neten. Egy pillanatra a lélegzetem is elakadt. Ha valaki olvasta, elárulhatná, nem valami poénról van-e szó, mert az lenne az egyetlen mentség egy ekkora rémségre. Íme:

Kudarc (és egy új kezdet?)

Riasztó tény, hogy utoljára 1999-ben jelent meg új regényfordításom (Clarke 3001-e). Pedig fordítani imádok, és van is több olyan szerző, akinek magyarra ültetése igazán élvezet. Csak hát az idő... Regényt fordítani ugyanis hosszadalmas folyamat, rá kell hangolódni a szerzőre, sőt olykor külön-külön a szereplőkre, hogy minél hitelesebben adhassam vissza az eredeti szöveget.

Ezzel együtt lelkesen vetettem bele magam tavaly a feladatba, hogy Clarke és Baxter közös Időodisszeia-sorozatának befejező kötetét magyarítsam. Jelenlegi feladatkörömben, a Galaktika és a Metropolis Media irodalmi szerkesztőjeként azonban rá kellett döbbennem: egyéb munkáim mellett csak csigalassúsággal vagyok képes haladni. Pedig beleástam magam a szöveg mélyébe, olyan szinten, hogy nem átallottam már két hibát is jelezni Stephen Baxter felé, ami sajnálatos módon benne maradt a megjelent könyvben.

Egyszóval vérzik a szívem, de ma megszületett a döntésem: átadom a munka oroszlánrészét egy fiatal, tetterős kollégának, aki remélhetőleg megeszi az egészet reggelire, és nekem már csak a szerkesztés és a korrektúra kényelme marad.

Amennyiben jut rá időm a regényírás mellett.