A következő címkéjű bejegyzések mutatása: HiperGalaktika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: HiperGalaktika. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 19., csütörtök

Első!

Hát ezt is megértük.
Egy ideje már érlelődött bennem az elhatározás, de vagy az idő, vagy az energia hiányzott a megvalósításhoz. Most azonban úgy döntöttem, nem halogatom tovább.
Első bejegyzésként álljon itt egy rövid novellarészlet, amit elolvasásakor nagyon találónak éreztem magamra:


„Amikor belekezdtem a fegyelmezett olvasás tanulásába, magam is percenkénti négyezer szavas sebességgel olvastam – mondta a kislány. – Időbe tellett, amíg kigyógyítottak belőle. Olvasásjavító órákra kellett járni, a szüleim szégyenkeztek miattam. Mostanra már majdnem megtanultam elég lassan olvasni.”

Raphael Aloysius Lafferty: Mit tanulnak a camiroyi iskolások?
(legutóbb a HiperGalaktika 2-ben volt olvasható magyarul)


Az én jelenlegi sebességem kb. 10 novella per év. Aki küldött már be nekem, tudja, miről beszélek.