Vázlatosan összefoglalnám a továbbiakat. A szombat a munka jegyében telt, prezentációk hallgatásával és tartásával, szavazásokkal meg más effélével. Sikerült egy előadást is meghallgatnom, amin svéd, angol és finn megmondóemberek az idei Hugo-jelöltek esélyeit latolgatták. Próbáltam a könyvárusoktól valami svéd SF-et is fölhajtani, de döbbenetemre csak a vállukat vonogatták. Pedig mintha emlékeztek volna egy antológiára…
Végül Sam Lundwall magazinjának, a Jules Verne Magasinetnek két számát vettem meg. Az egyikben találtam egy darab hazai novellát, a másikban pedig Harry Harrison beszámolóját budapesti ebédjükről az 1988-as World SF találkozón, Brian Aldiss, Norman Spinrad és Lundwall társaságában – a borítón még egy fotó is mutatta a díszes társaságot.
Kábé öt perccel a magazinok megvásárlása után kisebb csoportosulásra lettem figyelmes. Idősebb, öltönyös férfit kérdezgetett mindenki, aki csak a közelébe jutott. De hiszen ez maga Lundwall! – kaptam észbe, és visszafogottan furakodni kezdett. Amikor éppen levegőt vett, és kis csend állt be, előkaptam régi, magyar kiadású könyvemet (Visszatérés a Földre – Alice világa), neki szegezve a kérdést, látott-e már ilyet. Kiderült, hogy igen, sőt nem győzött nyugtatgatni, hogy ki is fizették. Fölidézte, hogy járt ő már Budapesten is, mire legott előkaptam a nemrég vásárolt magazint, és megmutattam neki. Egészen meghatódott, és mesélni kezdte emlékeit, kérdezte, mi van Kuczka Péterrel és Szentmihályi Szabó Péterrel, élnek-e még.
Aztán bevonultunk a díjátadó ünnepségre, amin természetesen Lundwall is díjat kapott, mivel korábban egyhangú szavazással megválasztottuk az év Európai Nagymesterévé. Az ESFS díjait a szerzők közül Alastair Reynolds nyerte, a legjobb képzőművész David Hardy lett. A kiadók közül a veterán Lenizdatot tüntették ki, míg a magazin-díjat megosztva kapta egy horvát lap és egy orosz weboldal. A promóteri díjat egy angol és egy orosz vitte holtversenyben (gondolom, azóta kettéfűrészelték már), az idei legjobb fordítót viszont szerénységem tiltja, hogy megnevezzem.
A teljes lista amúgy itt olvasható.
Végül Sam Lundwall magazinjának, a Jules Verne Magasinetnek két számát vettem meg. Az egyikben találtam egy darab hazai novellát, a másikban pedig Harry Harrison beszámolóját budapesti ebédjükről az 1988-as World SF találkozón, Brian Aldiss, Norman Spinrad és Lundwall társaságában – a borítón még egy fotó is mutatta a díszes társaságot.
Kábé öt perccel a magazinok megvásárlása után kisebb csoportosulásra lettem figyelmes. Idősebb, öltönyös férfit kérdezgetett mindenki, aki csak a közelébe jutott. De hiszen ez maga Lundwall! – kaptam észbe, és visszafogottan furakodni kezdett. Amikor éppen levegőt vett, és kis csend állt be, előkaptam régi, magyar kiadású könyvemet (Visszatérés a Földre – Alice világa), neki szegezve a kérdést, látott-e már ilyet. Kiderült, hogy igen, sőt nem győzött nyugtatgatni, hogy ki is fizették. Fölidézte, hogy járt ő már Budapesten is, mire legott előkaptam a nemrég vásárolt magazint, és megmutattam neki. Egészen meghatódott, és mesélni kezdte emlékeit, kérdezte, mi van Kuczka Péterrel és Szentmihályi Szabó Péterrel, élnek-e még.
Aztán bevonultunk a díjátadó ünnepségre, amin természetesen Lundwall is díjat kapott, mivel korábban egyhangú szavazással megválasztottuk az év Európai Nagymesterévé. Az ESFS díjait a szerzők közül Alastair Reynolds nyerte, a legjobb képzőművész David Hardy lett. A kiadók közül a veterán Lenizdatot tüntették ki, míg a magazin-díjat megosztva kapta egy horvát lap és egy orosz weboldal. A promóteri díjat egy angol és egy orosz vitte holtversenyben (gondolom, azóta kettéfűrészelték már), az idei legjobb fordítót viszont szerénységem tiltja, hogy megnevezzem.
A teljes lista amúgy itt olvasható.
Folytatás következik (hiszen még a szombatnak sem értem a végére).
