Egy clarke-i momentum

Amúgy meglehetősen low-tech szállodai szobámban egyetlen futurisztikus eszközre bukkantam, egy asztali lámpára, aminek nincsen kapcsolója. Csak meg kell érinteni valahol, mire be-, illetve kikapcsol. Én, a Vadember, először elkerekedett szemmel bámultam, aztán vagy két percig szórakoztam vele, végül pedig a jó öreg Arthur C. Clarke közismert gondolata jutott eszembe: „Bármely kellően fejlett technika megkülönböztethetetlen a varázslattól.”

(A Vadember kanadai kalandjai a Galaktika honlapján olvashatók részletesen. Az első képanyag például a Worldcon helyszínéül szolgáló Kongresszusi Palota arcait mutatja meg, nyitás előtt, tehát egyelőre tömegek nélkül.)

Kudarc (és egy új kezdet?)

Riasztó tény, hogy utoljára 1999-ben jelent meg új regényfordításom (Clarke 3001-e). Pedig fordítani imádok, és van is több olyan szerző, akinek magyarra ültetése igazán élvezet. Csak hát az idő... Regényt fordítani ugyanis hosszadalmas folyamat, rá kell hangolódni a szerzőre, sőt olykor külön-külön a szereplőkre, hogy minél hitelesebben adhassam vissza az eredeti szöveget.

Ezzel együtt lelkesen vetettem bele magam tavaly a feladatba, hogy Clarke és Baxter közös Időodisszeia-sorozatának befejező kötetét magyarítsam. Jelenlegi feladatkörömben, a Galaktika és a Metropolis Media irodalmi szerkesztőjeként azonban rá kellett döbbennem: egyéb munkáim mellett csak csigalassúsággal vagyok képes haladni. Pedig beleástam magam a szöveg mélyébe, olyan szinten, hogy nem átallottam már két hibát is jelezni Stephen Baxter felé, ami sajnálatos módon benne maradt a megjelent könyvben.

Egyszóval vérzik a szívem, de ma megszületett a döntésem: átadom a munka oroszlánrészét egy fiatal, tetterős kollégának, aki remélhetőleg megeszi az egészet reggelire, és nekem már csak a szerkesztés és a korrektúra kényelme marad.

Amennyiben jut rá időm a regényírás mellett.