Megint egy könyv végére értem (manapság sajnos egyre ritkább eseményként ünnepelhetem az ilyet), és meg kell mondjam, nem volt sétagalopp. Az Európa kiadó 1964-es kötetéről beszélek, címe Özönvíz után.
Mint alcíme is mutatja, a könyv a Gruppe 47 nevű írókör műveiből válogat. A csoportot fiatal szerzők hívták életre 1947-ben, hogy a második világháborút követő gazdasági és társadalmi válságot alkotómunkával vészeljék át. Írásaikkal megpróbáltak hatni környezetükre, de persze környezetük is hatást gyakorolt rájuk, így a művek tele vannak elkeseredettséggel és haraggal, s többségük a háborús élményekhez nyúl vissza. A kötetben (amit Vízkelety András válogatott össze) versek, elbeszélések és regényrészletek váltogatják egymást. A legismertebb szerzők talán Heinrich Böll, Siegfried Lenz és Günter Grass.
Hála a jó égnek, időnként némi szatirikus hang is vegyül a nagy komorságba, és ez jellemző a kötet, meglepetésemre, fantasztikusnak minősíthető novelláira: Wolfgang Hildesheimer „Feljegyzések pudlim, Cassius pályafutásáról” című elbeszélése egy bizarr irodalmi karrier krónikája. Hans Werner Richter (a csoport vezetője) pedig „Az I-korszak végé”-ről ír, amelynek hőse, egy bölcsészdoktor addig aprítgatja a szövegeket analitikus célzattal, míg végül eljut azok elemi részecskéiig, és akaratlanul is végrehajtja a világ első sikeres meta-literáris magfúziós kísérletét.
Mint utólagos kutakodásaim során kiderült, az alkotócsoport nem sokkal a magyar kötet megjelenése után politikai játszmák céltáblájává vált, és 1967-ben tetszhalott állapotba merült, majd egy évtizeddel később hivatalosan is feloszlott. Sic transit... stb.
