2012. március 20., kedd

Mit találtam?

Ma egy nagyobb csomag könyv átpakolása közben kedvenc terjesztőmnél, a Bookernél ;) kezembe akadt egy kötet, ami teljességgel ismeretlen volt számomra, holott mikor kinyitottam, kiderült, hogy 2006-ban, vagyis több mint öt éve jelent meg. Elsőre tanulmánykötetnek néztem volna, a borítóján ugyanis ez állt:







Ahogy azonban lapozgatni kezdtem, kiderült, micsoda kincs is ez valójában. A fülszöveg unalmasan hömpölygő bekezdései egyikében futólag említ egy bizonyos szöveggyűjteményt, de ez még nem lépte át az ingerküszöbömet. A tartalomjegyzék annál inkább fölnyitotta a szemem. Kiderült, hogy a tanulmány kb. 200 oldala után ez a szöveggyűjtemény újabb több mint 300-at ölel fel, teli vámpír-tematikájú versekkel, novellákkal, regényrészletekkel. Döbbenetes neveket vonultat fel, Goethétől és Byrontól kezdve, Mérimée-n, Poe-n, Dumas-n és Baudelaire-en keresztül egészen Reymontig és Sapkowskiig (!).

Ami igazán döbbenetes, hogy nem valami no-name kiadó dobta piacra ennyire fű alatt, hanem az Európa. Szavamra, megleptek.

2012. január 22., vasárnap

Könyves új évet!

Már azt hittem, sosem jutok hozzá, hogy ide fölrakjak valamit, de aztán kaptam ezt a videót, megnéztem, és úgy döntöttem, minél több embernek látnia kell. Jó szórakozást!