2011. június 18., szombat

Elvesztem (de azért megvagyok)

Az első nap jó része a beszerzések jegyében telt. Tájjellegű enni- és innivalókat vettem, heti bérletet, amivel közlekedhetek, és ráadásnak egy kiadós megfázást is beújítottam. Az utóbbinak kettős oka van, ami a következő három: Az esőről, ugye, már meséltem, azt ernyő nélkül kellett abszolválnom, de viszonylag jól megúsztam. Ennél komolyabb, ami az első este még nem tűnt föl nekem, mégpedig hogy veszett hideg van a szobában. Mivel ezt a kinti hőmérséklet nem igazán indokolja, alighanem légkondival érik el. Kezdeti aggodalmamat, hogy hűtő híján hogy fognak megmaradni a kaják, ez gyorsan eloszlatta: az egész szoba egy marha nagy frizsider. No és aztán jött a fürdés. A zuhany csapját csutkára tekertem, hogy legalább a vízsugár alatt fölmelegedjek. Nem úgy megy az! A víz legnagyobb meglepetésemre egyre hidegebb lett. Pedig tisztán látszott a csapon a jelölés, merre kell tekerni meleg és hideg irányba. Amivel nem számoltam, az az, hogy a trükkös svéd szakik fordítva kötötték be a cuccot. Hála a jó égnek, hideg irányba forgatva a csapot, megérkezett a meleg víz. Persze addigra már az orromból is jégcsapok lógtak, és sűrűn szidalmaztam a Valhalla minden lakóját.
A bevásárlás ezután már gyerekjátéknak ígérkezett. Eltekintve attól, hogy fizetéskor kiderült, a kártyámon valamiért nem jelent még meg a pénz, amit rátöltettem a biztonság kedvéért, váltani pedig még mindig nem volt alkalmam. És hiába van köpésnyire egy pláza meg egy IKEA is, váltóhelyet egyikben sem találtam. Sebaj. Legaláb a buszjegyárusító helyet is csak másodjára találtam meg. Ja, és a buszmegállók menetrendjein (amik voltaképpen gagyi fénymásolt A4-es papírlapok plasztikborítás védelmében) gyönyörűen feltüntetik ugyan az indulási időket, de a megállókat már nem, így az egyszeri ember az első napján idegen földön csak retteghet, hogy esetleg az ellenkező irányba bumlizik el.
Lényeg a lényeg, bekeveredtem a metróállomásig, ahol először is heti jegyet akartam venni. A pasas a pénztárban megértően végighallgatott, majd közölte, euróért ő nem ad nekem semmit, menjek el pénzt váltani. Semmi gond, még ajánlott is helyet. Végigvártam a soromat, váltottam, majd visszamentem. Mire ugyanaz a pasas megértően közölte velem, hogy remek, de ő nem árul heti jegyet, menjek oda, ahol azt is adnak. Grrr!
Már csak a metróval kellett megküzdenem, mert elsőre kissé megkavarta az agyamat a párhuzamos és elágazó vonalak rendszere. És elismerem, a tájékozódás terén is kihívásokkal küzdök, aminél már csak a svédtudásom gyengébb. Így aztán a rendezvény helyszínére jókora késéssel érkeztem, bebóklászva előbb a városnegyednyi egyetem (meg a mellette levő kórház) teljes területét. A végén egy stadionnál lyukadtam ki, ahol tévés közvetítőkocsik sorakoztak és nagyon hangoltak valamire. (Hmm, csak nem Wolf Katit várták? Ha igen, az a nő üldöz engem.)
Ó, míg el nem felejtem: előző blogbejegyzésemre váratlan reakció is jött, egy sms Pék Zoli barátomtól, hogy most olvasta, és ő is Stockholmban van. LOL! Miután megbeszéltünk egy randit, a kapuban ő maga fogadott, úgy, hogy előtte végigülte helyettem a megnyitót. Legalább beleszagolhatott egy Euroconba ő is. Szerencsére jutott időnk egy kiadós beszélgetésre is.
Az már nem is szokatlan egy ilyen rendezvényen, hogy az ember hol egy Charles Strossba botlik, hol egy Ian McDonaldba, hol meg egy Roberto Quagliába. Engem elsősorban a helyi írók és szerkesztők érdekeltek, mint például Ahrvid Engholm és John-Henri Holmberg. Ha egy kis szerencsém lesz, még gyerekkorom nagy kedvencével, Sam Lundwall-lal is találkozhatok.
Kicsit még megváltottuk a világot, különös tekintettel a cider alattomos természetére, de a továbbiakról majd legközelebb, mert most indulnom kell, de izibe.

5 megjegyzés:

  1. Hát még én. :)
    Majd írok még az újabb kalandjaimról, de egyelőre valamiért nem hagy belépni ez a nyomorult.

    NA

    VálaszTörlés
  2. Nahát, nem gondoltam, hogy tényleg ennyire nem megy ez az utazás neked... :D

    VálaszTörlés
  3. Jön még rosszabb.

    NA

    VálaszTörlés
  4. Azért sejthetted, hogy kicsit hidegebb lesz ott északon :)

    VálaszTörlés