Boldog születésnapot, Ray Bradbury!

Ma lett 90 éves a Mars álmodója. Egyike annak a néhány írónak, aki kora gyerekkoromtól kezdve terelgetett az SF felé, és azóta is nagy hatást gyakorol rám több írása, valahányszor találkozom vele. „Együttélésünk” szubjektív krónikája 1976-ban kezdődött, amikor kilencévesen kezembe került a Fiúk-lányok könyve, és rátaláltam benne „Az űrhajó” című csodálatos novellára az apáról, akinek nincs elég pénze, hogy családját elvigye kirándulni az űrbe, kis furfanggal és rengeteg munkával mégis megajándékozza gyermekeit a fantasztikus élménnyel.

Innen egyenes út vezetett a Kaleidoszkóp elbeszéléseihez, majd a Galaktikához. Katona voltam '88-ban, amikor a Marsbéli krónikákra (és a Fahrenheit 451-re) sort kerítettem, és úgy érzem, megérte várni, mert huszonéves fejjel már jobban megértettem. Alig három esztendővel később már saját fordításomban jelent meg egy novellája („A Toynbee-konvektor”) a Galaktikában, nem sokkal később pedig dolgozni kezdtem A tetovált ember magyarul még meg nem jelent részein. Ezt a kötetet megjelenése után odaadtam a papnak, aki összeadni készült bennünket leendő feleségemmel. Elképzelhető a meglepetésem, amikor a szertartás szövegébe beleszőtte „A lángléggömbök” című történet gondolatait a Marson is a Megváltót kereső tiszteletesről. (Sajnos nem figyelhettem meg, Kuczka Péter milyen arcot vágott ennél a résznél, mert háttal álltam neki, és majd kiugrottam az öltönyömből idegességemben.)

2005-ben már az új Galaktikába fordítottam egy Bradbury-írást, és hogy a mesém szépen körbeérjen, most télen, a MiniSpaceWorld pályázat ünnepélyes díjátadóján a műsor részeként mikrofonhoz lépett Gáti Oszkár, és szépen zengő hangján felolvasta... Ray Bradbury „Az űrhajó” című csodálatos novelláját.

És hogy mi köze Bradburynek az aszalt szilvához? Megtudhatja, aki megnézi ezt a bónusz-videót: