Brian Wilson Aldiss öreg motoros a szakmában 1954 óta ír SF-et. Fiatalabb korában a rossz nyelvek szerint nagy nőfaló volt, és most sem veti meg a csinosabbik nem tagjainak társaságát. Így idősen is igazi „dandy”, bohém és elegáns külsejű angol úr (a királynő a Brit Birodalom Tisztje címet adományozta neki irodalmi munkásságáért 2005-ben).
Nekem még két évvel korábban sikerült egyszer személyesen találkoznom vele. Bécs utcáin sétáltunk, és közben elbeszélgettünk az élet kis dolgairól, arról, min dolgozik éppen, meg effélékről. Mesélte, hogy járt Magyarországon, érdekli hazánk és előszeretettel sző írásaiba magyar vonatkozású elemeket.
Az egész arról jutott eszembe, hogy nemrég olvastam a 60. Galaktikában „A géngólem” című novelláját, amelynek egyik szereplője egy László nevű „jobbágy”. Amúgy ha már a címnél tartunk, nem egészen értem ezt a géngólem-dolgot, hiszen az elbeszélésben ugyanerre „génkaptár”-ként hivatkoznak. És a novella eredeti címe is „Gene-Hive”. De hagyjuk...
Szóval a jó öreg Aldiss hatásosan (megint csak rossz nyelvek szerint hatásvadászan) ír, szereti emlékezetes mondatokkal, gondolatokkal telepakolni szövegeit. Két példa ebből a bizonyos novellából:
Minél értelmesebb az ember, annál könnyebben rohanják meg a kétségek, és minél ostobább, annál nagyobb esélye van rá, hogy elégedett legyen a sorsával.
Csak egyféleképpen szabad elpusztulni: méltósággal.
Ugye szépek? A fordítás Damokos Katalin munkája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése