Hernádi Gyula az SF-ről

Ma meg 84 éves lenne Az erőd, Az elnökasszony, a Drakula, az Egri csillagok háborúja és még számos más fantasztikus mű írója, az öt esztendeje elhunyt Hernádi Gyula. A szinkronicitás nem először tapasztalt, fura véletlene folytán tegnap vettem kézbe Gera György Az endogén expedíció című regényét, és ezt találtam a Hernádi által jegyzett szerzőméltatásban (181-182. o.):

„A tudományos-fantasztikus regény azért fontosabb számomra, mint a nem tudományos-fantasztikus, mert az ember és ember közötti viszonyt az ember és természet közötti viszony segítségével átvilágítja, mintegy megröntgenezi, s ezzel megduplázza a felismerés, a vizsgálódás, a ráismerés lehetőségét. A sebészkés és a röntgenfelvétel együtt nyilvánvalóan több és hasznosabb, mint a sebészkés egymagában.”

Boldog születésnapot, Ray Bradbury!

Ma lett 90 éves a Mars álmodója. Egyike annak a néhány írónak, aki kora gyerekkoromtól kezdve terelgetett az SF felé, és azóta is nagy hatást gyakorol rám több írása, valahányszor találkozom vele. „Együttélésünk” szubjektív krónikája 1976-ban kezdődött, amikor kilencévesen kezembe került a Fiúk-lányok könyve, és rátaláltam benne „Az űrhajó” című csodálatos novellára az apáról, akinek nincs elég pénze, hogy családját elvigye kirándulni az űrbe, kis furfanggal és rengeteg munkával mégis megajándékozza gyermekeit a fantasztikus élménnyel.

Innen egyenes út vezetett a Kaleidoszkóp elbeszéléseihez, majd a Galaktikához. Katona voltam '88-ban, amikor a Marsbéli krónikákra (és a Fahrenheit 451-re) sort kerítettem, és úgy érzem, megérte várni, mert huszonéves fejjel már jobban megértettem. Alig három esztendővel később már saját fordításomban jelent meg egy novellája („A Toynbee-konvektor”) a Galaktikában, nem sokkal később pedig dolgozni kezdtem A tetovált ember magyarul még meg nem jelent részein. Ezt a kötetet megjelenése után odaadtam a papnak, aki összeadni készült bennünket leendő feleségemmel. Elképzelhető a meglepetésem, amikor a szertartás szövegébe beleszőtte „A lángléggömbök” című történet gondolatait a Marson is a Megváltót kereső tiszteletesről. (Sajnos nem figyelhettem meg, Kuczka Péter milyen arcot vágott ennél a résznél, mert háttal álltam neki, és majd kiugrottam az öltönyömből idegességemben.)

2005-ben már az új Galaktikába fordítottam egy Bradbury-írást, és hogy a mesém szépen körbeérjen, most télen, a MiniSpaceWorld pályázat ünnepélyes díjátadóján a műsor részeként mikrofonhoz lépett Gáti Oszkár, és szépen zengő hangján felolvasta... Ray Bradbury „Az űrhajó” című csodálatos novelláját.

És hogy mi köze Bradburynek az aszalt szilvához? Megtudhatja, aki megnézi ezt a bónusz-videót:

Abszurdum!

Nemrég átrágtam magam egy gyűjteményes Alfred Jarry-köteten, ami a szerző különbejáratú Hököm-színházának, az Übü-drámáknak teljes repertoárját kötötte csokorba, megtoldva Jarry színházi témájú cikkeivel. Noha kora ifjúkorom óta érthetetlen rokonszenvvel viseltetek az abszurd iránt, be kell vallanom, ez a kötet nem ejtett rabul. Az Übük társadalmi szatírája – a később belemagyarázott komoly, sőt komor értelmezéseket lefejtve – nekem túl infantilis volt, mégis teljességgel humortalan. Ezeket a darabokat valószínűleg színházi előadásként lehet igazán élvezni, amikor a színészek „felöltöztetik” a szöveget, melyben ott rejlik akár egy fergeteges burleszk lehetősége is. Szárazon olvasva a sorokat azonban hamar legyűrt a motívumok ismétlődésének egyhangúsága, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy az alapszövegnél sokkal nagyobb érdeklődéssel olvasom a bőséggel adagolt jegyzeteket és kísérő írásokat. Ezek éppúgy meséltek Jarry életéről, mint a darabok keletkezésének körülményeiről és a 20. század fordulójának színházi világáról.

És ha már szóba került a motívumok ismétlődése, eszembe jutott egy nagy kedvencem, a szintén abszurd Stílusgyakorlatok, Raymond Queneau-tól. Ebben már maga a szöveg is szikrázik az ötletességtől – igaz, nem is drámának készült eredetileg, csak később dramatizálták, hogy kiváló színészek még több rétegét keltsék életre. Jarry és Queneau között további kapcsolódási pont, hogy utóbbi 1950-ben tagja lett a Patafizikai Társaságnak. A patafizika fogalmát Jarry alkotta meg még 1893-ban.

Ha pedig szóba kerültek a stílusgyakorlatok, még májusban színházban voltam, megnéztem Balázs Ágnes Ephraim Kishon (Kishont Ferenc) írásaiból adaptált, az abszurd határát súroló darabját, a kétszereplős CSakAzértisJátékot. Kálloy Molnár Péter és Gáspár András játéka ugyanazt az önfeledt, improvizatív, mégis összeszedett komédiázást valósította meg a színpadon, amit annak idején Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor a Queneau-darabban. És hogy visszacsatoljak a kiindulóponthoz, hasonlóan minimalista színházképet valósít meg a CSAJ, mint amilyet bő száz évvel korábban Alfred Jarry megálmodott.

Jarry Übü királyát a Maladype Színház játssza, Queneau Stílusgyakorlatokját a Komédium, Balázs CSakAzértisJátékát pedig a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiója.

Ez történt eddig... (The Story So Far...)

A hátam mögé lopakodott, és váratlanul rám vetette magát az emlékezés. Amikor az irányítópulton megnéztem a számlálót, azt írta ki, hogy 99 bejegyzésnél tartok. Századiknak mindenki megpróbál valami nagyot, jelentőségteljeset alkotni, és én is eltöprengtem, mit csinálhatnék. Akkor hirtelen eszembe jutott: pontosan 20 éve annak, hogy bekopogtattam a Galaktika szerkesztőségébe, hónom alatt pár gépelt lappal, Brian W. Aldiss „Újonnan érkezők, régi ismerősök” (New Arrivals, Old Encounters) című novellájának fordításával. Ezzel indult útjára műfordítói pályám – és egyben kapcsolatom a magazinnal. Filmeket már egy évvel korábban elkezdtem fordítani, de mégis inkább ezt érzem igazi kezdetnek. Arra gondoltam, a nevezetes évforduló okán érdemes végignéznem, mi minden került ki azóta a kezem alól. Az egyszerűség kedvéért (némileg foghíjas) betűrendbe szedve, a teljesség igénye nélkül.

A: Isaac Asimov Előjáték az Alapítványhoz (Forward the Foundation) c. regénye mellett még a szerző jó néhány novellája, Douglas Adams negyedik Útikalauza, a Viszlát, és kösz a halakat! (So Long and Thanks for All the Fish), Aldiss két Szuperjátékok-elbeszélése (Kubrick és Spielberg A. I.-ának irodalmi inspirációi – a filmek terén pedig A bolygó neve Halál (Aliens) rendezői változatának magyar szövege, az eddigi két Alien vs. Predator-mozi, a Földönkívüli zsaru (Alien Nation), valamint a Nyomul a nyolcadik dimenzió (The Adventures of Buckaroo Banzai).

B: A könyvek közül Ray Bradbury A tetovált embere (The Illustrated Man) a legemlékezetesebb, mert ebben olyan nagy öregek társaságába kerülhetett a nevem, mint Apostol András, Gálvölgyi Judit, Göncz Árpád, Kuczka Péter és Vámosi Pál. Fordítottam még rövidebb írásokat Stephen Baxtertől, M. Shayne Belltől (nagy kedvencem), Terry Bissontól, James Blishtől, Robert Blochtól, Anthony Bouchertől, Fredric Browntól és Algis Budrystól, Dmitrij Bilenkintől pedig egy kísérlet erejéig oroszról – a filmek közül kiemelném a Szárnyas fejvadász (Blade Runner) új, ötlemezes DVD-kiadását, ami, bár részemről rég kész, még mindig megjelenésre vár.

C: Határozottan Arthur C. Clarke 3001-e, még egy kazalnyi Clarke-novella, a „Szonáta egy hangra” (Unaccompanied Sonata) Orson Scott Cardtól, de magyarítottam Terry Carrt, Lin Cartert és C. J. Cherryh-t is. Filmben hozzátenném a J. G. Ballard regényéből készült Karambolt (Crash) és több epizódnyi Columbót.

D: Igazi kihívás volt Philip K. Dick UBIK-ja, és a szerző rövidebb műveit is kedvelem, kedvenc novellám ehhez a betűhöz mégis Lester del Rey „Gép Heléná”-ja (Helen O'Loy). A filmek közül kiemelném a Dűnét (Dune), aminek két változatát is magyarra fordítottam (de David Lynch-é messze a jobb).

E: Ha E, akkor Harlan Ellison, két novellával. Filmben a Föld 2 (Earth 2) néhány epizódja meg Roland Emmerich főiskolai vizsgafilmje (és egyben utolsó igazán jó filmje), a Noé bárkája elv (Das Arche Noah Prinzip).

F: Patricia Flosstól egy két folytatásban megjelent Darkover-kisregényt fordítottam, Herbert W. Frankétól pedig egy novellát német nyelvről. És ki tudná elfelejteni az első Fantasztikus négyes filmet (Fantastic Four)?

G: Itt kiemelném William Gibson „Az öreg szobája” (Skinner's Room) c. novelláját és Peter Greenaway rövidfilmjeit.

H: Könyv – Elizabeth Hand: 12 majom (12 Monkeys); novellák Harry Harrisontól (egyet, mint azt nem győzik az orrom alá dörgölni, Arany Jánossal „közösen”), Robert A. Heinleintől Nina Kiriki Hoffmantól, Fred Hoyle-tól és Evan Huntertől (aki nem más, mint Ed McBain!); film – Hegylakó 4 (Highlander 4), valamint Stephen Hawking dokumentumfilmje, Az idő rövid története (The Brief History of Time).

J: Egy merész bakugrással az eseménytelen I helyett máris a J következik, amit egyetlen címmel lehet jellemezni: Johnny Mnemonic. Ezt mind könyvben, mind filmen sikerült magyarítanom, ritka lehetőséget kapva arra, hogy minden szó és hangsúly ugyanott legyen a két műben. (A film minősége már nem rajtam múlt.)

K: Első, önálló kötetben megjelent fordításom Stephen King Világnagy strandja volt, ami válogatott novellákat tartalmazott a szerző Skeleton Crew és Night Shift c. gyűjteményeiből. Novella-kedvencek még T. E. D. Kleintől, Damon Knighttól, Cyril Kornbluthtól, Nancy Kresstől és Henry Kuttnertől.

L: Ehhez a betűhöz egy szép kivitelű életrajz/album kívánkozik, aminek címe George Lucas – A szárnyaló képzelet (George Lucas – The Creative Impulse). Ez a mai napig az egyetlen non-fiction könyvfordításom, noha dokumentum- és ismeretterjesztő filmből többet is magyarítottam. És ide tartozik még David Langford remekbe szabott stílusparódiája, „A nap lándzsája” (The Spear of the Sun), no meg további novellák Tanith Lee-től, Fritz Leibertől, Murray Leinstertől és David D. Levine-tól.

M: A Harcikutya (The War Hound and the World's Pain) Michael Moorcocktól – egy újabb kedvenc, remek alternatív történelmi fejtegetésekkel; novellák: Bruce McAllister, Paul J. McAuley, Jack McDevitt, James Morrow; filmben a Meteor (első magyar szövegem) és a Mátrix – Forradalmak (The Matrix: Revolutions).

N: Ruth Nestvold, Larry Niven és Andre Norton novellái, David Cronenberg filmje, a Meztelen ebéd (Naked Lunch), valamint Michael Radford Orwell-adaptációja, az 1984 (Nineteen Eighty-Four).

O: Egy korai filmfeliratom, és egyben nagy kedvencem, az SF-köntösbe bújtatott western, a Gyilkos bolygó (Outland).

P: Frederik Pohl novellája, a „Puncs” (Punch), ami nehezítésként kétnyelvűen jelent meg az Orion magazinban. No és a Pitch Black, a filmtörténet legjobb Aliens-utánzata.

R: Q-val qtya legyek, ha eszembe jut valami, szóval R. Kim Stanley Robinson novellája, a „Kojot bajt kever” (Coyote Makes Trouble), de még ennél is fontosabban Ray Russell rövid remeke, az azóta meg is filmesített (hááát...) „Emberkomplexus” (The Humanic Complex). Filmben a Roswell.

S: Azt hiszem, nem lehet kérdéses: Star Trek, minden mennyiségben. A legtöbb magyarul megjelent könyv (4 darab), jó néhány tévéepizód és több mozifilm. Az írók közül azért még megemlíteném Fred Saberhagent, Robert J. Sawyert, Bob Shaw-t, Robert Sheckleyt, Charles Sheffieldet, Robert Silverberget, Clifford D. Simakot, John Sladeket, Joan Slonczewskit, Clark Ashton Smitht, Allen Steele-t és Bruce Sterlinget. De ott volt még a Csillagkapu sorozat (Stargate SG1), aminek teljes első évadját egyedül írhattam, a SeaQuest DSV meg a Sliders.

T: Imádtam William R. Thompson novelláját, a „VFM-547”-et (VRM-547), de James Tiptree Jr.-t is élvezettel fordítottam, csakúgy, mint a jókedvvel ripacskodó Tank Girlt.

U: Steven Utley egész sorozatot írt a földtörténeti őskort kutató, időutazó tudósokról, volt szerencsém egyet ezekből a novellákból is magyarra ültetni.

V: Kurt Vonnegut, ki más? Két írását is lefordítottam, de az egyikről később kiderült, hogy nem elsőként. Így megy ez. Film? Az is van: SID 6.7 – A tökéletes gyilkos (Virtuosity). A zenéje jobb volt, mint a film, azóta is megvan a cédé.

W: Ian Watson és az ő „Nagyon lassú időgép”-e (The Very Slow Time Machine). De Jack Williamsontól is fordítottam: „A Kozmikus Expressz” (Cosmic Express).

X: A három X-Men mozifilm (meg pár tévés rajzfilmepizód).

Z: Rögtön a betűrend végére ugorva említésre kívánkozik Roger Zelazny és az ő „Szent őrület”-e (Divine Madness), filmben meg a Szupersuli (Zoom) c. szuperhős-mozi.

Jó kis 20 év volt, szeretnék még egyszer ennyit, legalább ilyen élvezetes munkákkal. És köszönöm mindenkinek, aki az eddigieket lehetővé tette.

Érdekes

Lehet, hogy másnak nem újdonság, de ma, amikor az internetet böngésztem, eljutottam Kirk Douglas Wikipedia-oldalára, és meglepve olvastam, hogy a színész orosz zsidó kivándorlók gyermekeként született Iszur Danielovics néven, de nem is ez az igazán meglepő, hanem hogy első lépcsőben a családnevét Demskyre „amerikanizálták”. Nem sokon múlt, hogy nem Izzy Demskyként került be a filmtörténetbe. :)