2009. augusztus 23., vasárnap

Egy céllal szegényebben

Még a '80-as évek második felében, amikor aktívabban fordítani kezdtem, vettem valamelyik idegennyelvű könyvesboltban egy vékonyka kötetet, és elhatároztam, ezt egyszer én fogom magyarra ültetni. William Golding drámája volt, a The Brass Butterfly. A történet SF, egyfajta alternatív történelem. Az ókori Rómában játszódik, ahol a császártól egy görög tudós kér kihallgatást, mondván, a gőz hatalmával csodálatos dolgokra képes. Hiába mesél azonban gőzhajójáról és rakétafegyveréről, az uralkodó fantáziáját mindössze a kuktafazék terve indítja be...

Később megtudtam, hogy a történetet Golding kisregénnyé is átdolgozta, és ez utóbbinak „A rendkívüli követ” címet adta. Aztán valahol (talán a Világirodalmi Lexikonban?) azt olvastam, a kisregény a szerző novelláskötetében, A skorpióistenben magyarul is megjelent. Évekig nyomoztam a kötet után, és végül kiderült, egy fantomkönyvről van szó, vagyis valójában sosem látott napvilágot.

Egy-két hete tudomást szereztem róla, hogy A skorpióisten végre tényleg megjelent, és amikor megvettem, láttam, tényleg szerepel benne a kisregény. Gondoltam, sebaj, a színdarab még mindig fordításra vár. Aztán a tévéműsorban fölfedeztem egy magyar tévéjátékot. A Királyi Kettes vetítette, és amint elkezdődött, rádöbbentem, ez az én színdarabom. A Rézpillangó forgatókönyvét William Golding műve nyomán nem kisebb személy, mint Göncz Árpád írta. És most jön az igazi döbbenet: a tévéjáték még 1971-ben készült! Vagyis a magyar fordítás már régen létezett, amikor az angol eredetit én kiszemeltem magamnak.

Szegényebb lettem tehát egy céllal, de ugyanakkor kaptam egy újat: megpróbálom kideríteni, hogy a dráma fordítása megjelent-e valaha nyomtatásban.

2009. augusztus 17., hétfő

Mindenkinek megvan a maga dilije

Hugo Gernsback legszélesebb körben arról ismert, hogy megalapította az Egyesült Államokban, 1926-ban az első igazi science-fiction magazint, az Amazing Storiest, és megalkotta magát a science-fiction kifejezést is. Nem kétséges tehát, letett egyet s mást az asztalra, megérdemelten nevezték el róla a Hugo-díjat, de azért voltak neki is eszement ötletei, mint az alábbi tévészemüveg 1963-ból. Ha minden igaz, még szabadalmaztatta is. Ami azt illeti, a kezelése igazán egyszerű. :)


2009. augusztus 10., hétfő

Hugo-díjak

Csak egy gyorsjelentés a nemrég lezajlott eredményhirdetésről. A 2009. évi Hugo-nyertesek kategóriánként:

regény: Neil Gaiman – The Graveyard Book
hosszabb kisregény: Nancy Kress – The Erdmann Nexus
rövidebb kisregény: Elizabeth Bear – Shoggoths in Bloom
novella: Ted Chiang – Exhalation (hamarosan magyarul a Kétszázadikban!)
profi grafikus: Donato Giancola
képregény: Girl Genius, Vol. 8
antológia-, magazinszerkesztő: Ellen Datlow
regényszerkesztő: David G. Hartwell
rövid dramatizált mű: Doctor Horrible's Sing-Along Blog
hosszú dramatizált mű: WALL-E
kapcsolódó nem szépirodalmi kiadvány: John Scalzi – Your Hate Mail Will Be Graded
magazin: Weird Tales
fanzin: Electric Velocipede
amatőr grafikus: Frank Wu
amatőr szerző: Cheryl Morgan

A legjobb új szerzőnek járó John W. Campbell-díjat David Anthony Durham kapta.

2009. augusztus 9., vasárnap

Az európai SF James Morrow szerint

Szóval itt ez a könyv. 2007-ben jelent meg, és az európai SF színe-javát hivatott bemutatni. Én nem vitatom a kötetben szereplő novellák érdemeit, és egyáltalán már az örömhír, hogy elkészülhetett. A problémáim ott kezdődnek, hogy Magyarországról sem engem, sem tudtommal senki mást nem kerestek meg a szerkesztők (James és Kathryn Morrow). Én magam az egész tervről akkor értesültem, amikor a könyv megjelent.

Kihasználva találkozásunkat a Worldconon, megkérdeztem Morrow-ékat erről, és a következők derültek ki: a szerkesztési folyamat hihetetlenül összetett volt (lásd: ellátogattak egyetlen francia Conra, és az ott szerzett kapcsolatokból alakult ki a tartalom). Sajnos nem volt elég hely minden európai ország szerepeltetésére a szűkös terjedelmi korlátok közt (lásd: a kötetbe mégis két spanyol és két orosz novella került be, ugyanakkor rajtunk kívül se a bolgárok, se a szlovákok, se az egykori Jugoszlávia utódállamainak szerzői nem jutnak szóhoz).

Azt azért elmeséltem a szerkesztőknek, hogy épp 2007-ben magyar író lett Európa legjobbja, és a biztonság kedvéért adtam neki egy névjegyet, hogy legközelebb ne felejtsen már el minket.

2009. augusztus 7., péntek

Mondjátok meg a cárnak...

...hogy a metrók Montrealban sokkal csendesebbek! Hangosabb a szellőztetők zaja, mint a szerelvények kerékcsikorgása. Amikor megpróbáltam a rejtély mélyére hatolni, megdöbbentő ténnyel szembesültem: noha a szerelvénynek van rendes síne, valójában gumikerekeken jár!
Fantasztikus élmény, bár a kocsikra itt sem jellemző a túlzott tisztaság.


Amúgy a háromnapos jegy meg, amit vettem, leginkább egy kaparós sorsjegyre emlékeztet, csak itt az érvényességi hónapot, illetve napokat kell lekaparni, és a nyeremény is csupán annyi, hogy jeggyel az embert nem büntetik meg.


Worldconos kalandjaim az első napon bővebben a Galaktika honlapján.

2009. augusztus 6., csütörtök

Egy clarke-i momentum

Amúgy meglehetősen low-tech szállodai szobámban egyetlen futurisztikus eszközre bukkantam, egy asztali lámpára, aminek nincsen kapcsolója. Csak meg kell érinteni valahol, mire be-, illetve kikapcsol. Én, a Vadember, először elkerekedett szemmel bámultam, aztán vagy két percig szórakoztam vele, végül pedig a jó öreg Arthur C. Clarke közismert gondolata jutott eszembe: „Bármely kellően fejlett technika megkülönböztethetetlen a varázslattól.”

(A Vadember kanadai kalandjai a Galaktika honlapján olvashatók részletesen. Az első képanyag például a Worldcon helyszínéül szolgáló Kongresszusi Palota arcait mutatja meg, nyitás előtt, tehát egyelőre tömegek nélkül.)

2009. augusztus 5., szerda

Közjáték

Sikerült a repülőút első szakasza alatt (bővebben a Galaktika honlapján) végére érnem Katherine Kurtz Deryni Rising című fantasyregényének. Most már bevallom, brahiból kezdtem el, fogalmam sem volt, mit várhatok tőle. Fantasyt viszonylag ritkán olvasok, olyankor igyekszem gondosan válogatni. A szerzőnőt ismerősök ajánlották melegen, és ezt a könyvét – egy hosszú ciklus 1970-es nyitódarabját – a kritika is rokonszenvvel kezelte. Jó, jó, nem Tolkienre számítottam, de mégis valami egyénire. Amit kaptam, az egy fura ötletegyveleg volt, helyszínként egyfajta középkori Angliaszerűséggel, amelyben azonban hangsúlyos szerepet kap a kereszténység mellett egy mágián alapuló alternatív vallás. Ennek híveit (a mágia gyakorlóit) a cselekmény idején éppen üldözik, és ez fontos tényezővé válik egy trónutódlás körüli vitás ügyben.
A 270 oldalas regény meglepő módon szinte teljes egészében zárt terekben játszódik, a szabadban történteket többnyire csak utólagos elbeszélésekből tudhatjuk meg. A világ hangulata ennek megfelelően akár klausztrofobikus is lehetne, de leginkább semmilyen. Egy átlagosnál valamivel gyengébb történelmi regénytől csupán az különbözteti meg, hogy időnként egyik-másik szereplő ráolvasásokat kezd kántálni, kézrátétellel gyógyít, esetleg mágikus jeleket rajzol ujjával a levegőbe, amitől valami felizzik vagy valaki megvilágosodik.
Rafinált cselszövések forgatják fel a királyi udvar rendjét, gonosz varázslatok feszülnek a jóknak, de az egész csiribí-csiribát rózsaszínes flitterekbe bugyolálja a szerző. A koncepció naivitását pedig fekete-fehér, nemeslelkű, illetve velejéig gonosz szereplők hangsúlyozzák tovább. Itt csak végletek léteznek, és ha valaki át is tér egyik oldalról a másikra, azt csupán teljes pálfordulásként élheti meg, egyszeriben szakítva minden korábi erényével vagy hibájával.
Az agyvelőmet azonban a végén dobtam el igazán, amikor a jó és a gonosz képviselői egymásnak feszülnek, és varázspárbajt vívnak. Ennek legfőbb kellékei látszólag a színes fények, melyeknek térhódítása vagy visszaszorulása szemlélteti a csata állását. De ez még semmi: a főgonosz és a főjó hirtelen rögtönzött rapperpárbajba kezd, tökéletesen rímelő, helyzetspecifikus verssorokat vágva egymás fejéhez. Mit mondjak, bizarr élmény volt olvasni, hát még amikor belegondoltam, hogy itt tulajdonképpen élethalálharc folyik!
Száz szónak is egy a vége, ez nem az a könyv, amit szívesen megosztanék olvtársaimmal, legfeljebb ilyen kivonatolt formában. Több időt nem érdemel az életünkből.

2009. augusztus 4., kedd

Visszaszámlálás

Már csak néhány óra, és útnak indulok Kanada felé. A továbbiakban két variáció lehetséges. Vagy nem tudok majd értelmesen internethez jutni, és akkor egy heti csönd következik, vagy lesz kapcsolatom, és akkor napi rendszerességgel beszámolókat írok ide és a Galaktika-honlapra is. Úgy tervezem, hogy itt inkább bő lére eresztett szövegek lesznek, esetleg egy-egy képpel illusztrációnak, a Galaktikára meg kivonatosabb szöveg mellé feltöltöm az összes fotót, amit a Worldconon csinálok. Előzetes caveat: fényképezésben nem vagyok nagy májer, inkább a sikoltozós gépírónő analógiája.
Jelenleg még javában csomagolok (családi segítséggel), aztán háromnegyed öt körül indulok ki a reptérre. Onnantól hosszú adásszünet következik, átszállással együtt kb. 13 órát tart a repülőút. Ha gond nélkül megérkezem Montrealba, és a szállodát is sikerül megtalálnom, jelentkezem. Legkorábban itteni idő szerint éjfél körül, vagyis nagyjából egy nap múlva.
Csak itthon ne felejtsem a búvárharangom...
Ja. Hogy olvasni mit viszek, az egyelőre legyen titok. Majd idegenből elárulom.

2009. augusztus 2., vasárnap

SF-lelemények ABC-ben

Az answers.com amolyan online értelmezőszótár-lexikon-különlegestudakozó egybegyúrva angolul tudóknak. Nos, ennek az oldalnak ma rábukkantam egy általam eddig nem ismert részére. Science Fiction Dictionarynek hívják, és olyan szavakat, kifejezéseket tárgyalnak ki benne, amiket SF-művekben, műkritikákban vagy esetleg rajongói körökben alkottak meg. Megtalálható itt minden az „actifan”-től, mely agilis rajongót jelent, aki minden szervező- és propagandamunkában részt vesz, a „Zines”-ig, ami prózai módon a magazin rövidítése, de változtatható előtagjától függően azon belül sok mindent jelenthet (prozine, apazine, ezine stb.). Közben megismerkedhetünk például a Clarke orbit, a Feghoot, az infodump, a mind-meld és sercon definíciójával is.
Ami még szuperebb, az oldal folyamatosan bővül, sőt kérdéseket is fel lehet tenni, ezekre a netes közösség megpróbál választ találni. Érdemes benne elbogarászni.

2009. augusztus 1., szombat

Mindenről eszembe jut valami

Brian Wilson Aldiss öreg motoros a szakmában 1954 óta ír SF-et. Fiatalabb korában a rossz nyelvek szerint nagy nőfaló volt, és most sem veti meg a csinosabbik nem tagjainak társaságát. Így idősen is igazi „dandy”, bohém és elegáns külsejű angol úr (a királynő a Brit Birodalom Tisztje címet adományozta neki irodalmi munkásságáért 2005-ben).
Nekem még két évvel korábban sikerült egyszer személyesen találkoznom vele. Bécs utcáin sétáltunk, és közben elbeszélgettünk az élet kis dolgairól, arról, min dolgozik éppen, meg effélékről. Mesélte, hogy járt Magyarországon, érdekli hazánk és előszeretettel sző írásaiba magyar vonatkozású elemeket.
Az egész arról jutott eszembe, hogy nemrég olvastam a 60. Galaktikában „A géngólem” című novelláját, amelynek egyik szereplője egy László nevű „jobbágy”. Amúgy ha már a címnél tartunk, nem egészen értem ezt a géngólem-dolgot, hiszen az elbeszélésben ugyanerre „génkaptár”-ként hivatkoznak. És a novella eredeti címe is „Gene-Hive”. De hagyjuk...
Szóval a jó öreg Aldiss hatásosan (megint csak rossz nyelvek szerint hatásvadászan) ír, szereti emlékezetes mondatokkal, gondolatokkal telepakolni szövegeit. Két példa ebből a bizonyos novellából:


Minél értelmesebb az ember, annál könnyebben rohanják meg a kétségek, és minél ostobább, annál nagyobb esélye van rá, hogy elégedett legyen a sorsával.


Csak egyféleképpen szabad elpusztulni: méltósággal.

Ugye szépek? A fordítás Damokos Katalin munkája.