Otthagytam a fogamat

Aggodalomra semmi ok, nem a túlvilágról írom ezeket a sorokat. Pénteken, a könyvfesztiválos-galaktikaleadásos délutánt követően, egyfajta pihenésként csatlakoztam egy kisebb író-olvasó társasághoz a Trombitásban. Nagyon finomat vacsoráztam, nem haraptam rá semmi keményre, egy régóta tömött fogam (vagy mondjuk inkább fogas tömésnek? az eredeti anyagból volt már ugyanis benne a kevesebb) megadta magát, és először csak finoman, majd egyre jobban fájni kezdett.

Ma (vasárnap) reggel arra ébredtem, hogy az állapota immár kibírhatatlan, így sűrű bocsánatkérések közepette fölcsörögtem fogorvosomat, hogy hétfőn mielőbb fogadjon, mert így nem élet az élet. Ő kellemes meglepetésemre azzal reagált, hogy legyek nála félóra múlva. Így is tettem, a kedves hölgy pedig némi tanakodás (és győzködés) után úgy döntött, hogy a szenvedésnek leggyorsabban egy húzással vethetünk véget.

Azóta szájzáram van, és olyanformán nyeldeklem a fájdalomcsillapítókat, mint a franciadrazsét. Megtanultam viszont, hogyan lehet egy fog igen gyorsan élőlény(részé)ből tárgy, majd hiányát is éreztetve: fogalom. Tökéletes feladvány barkochbához.

Megint találós

Mivel működik a gólem?
(A válasz lejjebb, kijelölés után válik láthatóvá.)

Üzemagyaggal.

Elfújta a szél...

Mármint az izlandi tűzhányó hamuját, és most tele van vele a légkör Európa fölött. Ennek „köszönhetően” csökkentett programmal és látogatottsággal vette kezdetét a Londoni Könyvvásár (ez kevésbé zavar, mert már korábban eldőlt, hogy nem megyek), de most veszélybe került Robert J. Sawyer magyarországi vendégszereplése is. Én mindenesetre drukkolok neki, remélem, szerdán el tud indulni Kanadából, hogy ideérhessen hozzánk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Hogy mit kell okolni, ha mégsem? Íme:

Hátborzongató, nem?
(Marco Fulle felvétele a NASA honlapjáról.)

Flashforward retró

Érdekes kis könyvvel végeztem a minap: B. N. Jennings A jövőbelátó című regénye a Pesti Hírlap Könyvek sorozatának 311. köteteként jelent meg 1933-ban (méghozzá, ha a hátsó borítónak hinni lehet, pontosan november 26-án).

Kivételesen nem félek elmesélni a történetet, mivel a kiadvány annyira ritka, hogy hosszas utánjárással és profi könyvvadász ismerősök mozgósításával sem sikerült nyomára bukkanni, így egy szerencsésebb gyűjtőtárs által kikölcsönzött példányt olvashattam.

A sztori szimpla bűnügyként indul, a Scotland Yard nyomozást indít, miután egy londoni ház bezárt szobájában hullát találnak. Az eset öngyilkosságnak tűnik, csakhogy a gyilkos fegyver (egy tőr) nincs sehol. Amikor aztán a nyomozók eljutnak az áldozat lakására (merthogy valaki egészen máséban bukkantak rá), egy szanszkrit nyelvű kézirat várja őket, melynek lefordíttatásakor kiderül, hogy a halott élettörténetét tartalmazza.

No itt áll feje tetejére a világ: a fickó kapcsolatba került egy titokzatos hindu herceggel, aki egy elixír segítségével bárkinek lehetőséget adhatott bepillantani a jövőjébe. Egy ősi szanszkrit pergamenből hősünk is megszerzi az elixír képletét, és egyszeriben a jövőjébe álmodja magát, ami tele van rejtélyekkel. Valahogy titkosügynök lett belőle, és belekeveredett egy nemzetközi konfliktusba, felesége pedig egy ismeretlen nő, nem az, akivel házasságot terveztek a kísérlet előtt.

A főszereplő előszeretettel lelkizik az amúgy cselekménydús regény során a sors megváltoztathatóságáról vagy épp előre elrendeltségéről, sőt visszatérését követően megpróbál tenni is valamit.

Érdekesek ezek a párhuzamok a csaknem egy emberöltővel később megjelent, Robert J. Sawyer-féle Flashforwarddal. És az is érdekes, hogy lesz az egyik könyvből elfeledett, de igazán sosem ismert, poros furcsaság, egy másikból pedig bestseller és hollywoodi sikersztori.

A magyarázat egyik fontos eleme alighanem a következő lehetett: B. N. Jennings nem létezik. A név mögé legnagyobb valószínűséggel a fordítóként feltüntetett Szendrő Nándor bújt, akiről ma már ugyancsak semmit nem tudni, kivéve, hogy még csak nem is ez volt az igazi neve, hanem Buránszky Nándor. Itt, Magyarországon írta meg nekünk a Flashforward ősét, ami nyomban el is süllyedt a ponyvairodalom áradatában kis hazánkban, melynek nyelvét sehol másutt nem beszélik a világon.

Borús időben jól jön egy kis vidámság

Az elmúlt napok időjárása nem sok vidámságra adott okot. Ez lassan megváltozni látszik, de nem árt addig is kicsit dobni a hangulaton. Stílszerűen egy kis időjárásjelentéssel (a német RTL műsorából):

Huxley mozija

Érdekes cikket olvastam a Salon.com-on (amit már ők is úgy vettek át a Believer magazin filmes különszámából) híres emberek forgatókönyvírói kísérleteiről. A legbizarrabbnak azt a sztorit éreztem, amely szerint Walt Disney 1945-ben leszerződtette Aldous Huxleyt, hogy írjon neki forgatókönyvet Alice csodaországbeli kalandjairól, de másféle megközelítéssel: beleszőve Lewis Carrollt, a szerzőt. A tervezett kombinált, rajzolt-élőszereplős filmben Carroll (valódi nevén Charles Dodgson) Alice-szel együtt menekült volna át saját mesevilágába, hogy megszabaduljon oxfordi hivatalnok üldözőjétől (ott tanított matematikát), aki nehezményezi a nonszensz-irodalomba tett kirándulásait.

Huxley, a Szép új világ írója be is fejezett egy szinopszist, amiről Disney az elolvasása után ezt mondta: „Annyira irodalmi volt, hogy csak minden harmadik szót értettem belőle.” Ez után nem meglepő, hogy az 1951-ben elkészült Alice-rajzfilm nem Huxley szkriptje alapján valósult meg. Így derékba is tört egy ígéretes hollywoodi karrier. Nyertünk viszont helyette olyan könyveket, mint a Majmok bombája vagy a Sziget.

Lábjegyzetként még annyi, hogy jobban meggondolva bizarrságban lazán fölveszi ezzel a történettel a versenyt egy másik, mely szerint Winston Chuchill 1929-ben Chaplinnek írt burleszk-forgatókönyvet Napoleon életéből. Nem vicc! Vagyis hát... (Ja, és abból sem lett film soha.)

Japán haláldzsessz – egy életre szól

Tegnap megint koncerten voltam, és úgy érzem, ezt meg kell osztanom mindenkivel. Hatalmas élmény volt a Soil & Pimp Sessions japán zenekar fergeteges műsora. Olyan temperamentumos, latinos zenét nyomtak, ami tősgyökeres braziloknak is becsületére vált volna. Ezeket az eszement fiúkat mindenkinek látni kell. Minimum egyszer. Sajnos a koncert hangulatát egy videó sem adja vissza, úgyhogy egy klipet illesztettem be ide:

Szték tartármártással

Egy kommentben korábban említettem már, hogy újabb öngyilkos vállalkozásként Stephfordy Mayo New Mona című Alkonyat-paródiáját olvasom. Abban akadtam a következő gyönyörűségre: a fordító szerint a vámpírok a gimi ebédlőjében sztéket esznek tartármártással. Egy darabig nem kapcsoltam, de aztán ráébredtem, hogy szerencsétlen szép nagy bakot lőtt, ugyanis alighanem a „steak tartare”-t magyarította így, ami valójában nem más, mint a tatárbifsztek. Ezt behelyettesítve valamivel több értelmet nyert a jelenet.

Elmondom még egyszer, lassan, hátha az illető idetéved egyszer:

steak tartare = tatárbifsztek

Ente, baba, ente

Most olvastam, hogy a svédek a büntetésvégrehajtás radikális reformjára készülnek: az elítéltek ezentúl büntetésüket torrenten tölthetik le.

Pixel-ámi

Egy nagyon durván jól sikerült videó nosztalgiázni vágyóknak és paranoiásoknak.
Jó mulatást hozzá!

Keresztény rémítgetős helyett

Frank E. Peretti a keresztény horrorirodalom nagy sztárja az Egyesült Államokban. Könyvei milliós példányszámokban kelnek el odakint. Magyarul is jó néhány ilyen rémisztgetős regénye jelent meg (Ez élet sötétsége, Áttörés a sötétségen, Próféta, Az Eskü), többnyire vallásos kiadók gondozásában.

A Tilly című kötet kilógni látszik az életműből, első pillantásra a terjedelme miatt (lazán szedve sincs 100 oldal), másodikra pedig a tartalma okán, ami nem igazán ijesztő. Az egész nem más, mint abortuszellenes propaganda vékonyka történetbe csomagolva. Főhősnője ugyanis egy rövid bevezetőtől és pár közjátéktól eltekintve végigálmodja a fejezeteket, és aközben világosodik meg.

A könyvecskét Amerikában lelkisegély-szolgálatok amolyan segédanyagként alkalmazzák abortuszon átesett nők érzelmi rehabilitációja során. Ami azt illeti, a hazai kiadást is a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatta (2001-ben).

A csuda vigye el, megint sikerült egy igencsak női könyvbe belefutnom. Az enyhén kísérteties kezdés után hamar prédikációba fullad, és valósággal csöpög a túláradó érzelmektől. Rövidsége mindazonáltal sokat emel élvezeti szintjén. És tényleg hatásos is: meggyőzőtt, hogy ne vetessem el a gyerekeimet (nem mintha ne késtem volna le már róla rég).

Kínrím

Az ember gyermeke vasárnap este Szörny Rt.-t akar nézni:

Ma jöhet Sullivan,
de holnap suli van!