Otthagytam a fogamat

Aggodalomra semmi ok, nem a túlvilágról írom ezeket a sorokat. Pénteken, a könyvfesztiválos-galaktikaleadásos délutánt követően, egyfajta pihenésként csatlakoztam egy kisebb író-olvasó társasághoz a Trombitásban. Nagyon finomat vacsoráztam, nem haraptam rá semmi keményre, egy régóta tömött fogam (vagy mondjuk inkább fogas tömésnek? az eredeti anyagból volt már ugyanis benne a kevesebb) megadta magát, és először csak finoman, majd egyre jobban fájni kezdett.

Ma (vasárnap) reggel arra ébredtem, hogy az állapota immár kibírhatatlan, így sűrű bocsánatkérések közepette fölcsörögtem fogorvosomat, hogy hétfőn mielőbb fogadjon, mert így nem élet az élet. Ő kellemes meglepetésemre azzal reagált, hogy legyek nála félóra múlva. Így is tettem, a kedves hölgy pedig némi tanakodás (és győzködés) után úgy döntött, hogy a szenvedésnek leggyorsabban egy húzással vethetünk véget.

Azóta szájzáram van, és olyanformán nyeldeklem a fájdalomcsillapítókat, mint a franciadrazsét. Megtanultam viszont, hogyan lehet egy fog igen gyorsan élőlény(részé)ből tárgy, majd hiányát is éreztetve: fogalom. Tökéletes feladvány barkochbához.