2010. április 5., hétfő

Keresztény rémítgetős helyett

Frank E. Peretti a keresztény horrorirodalom nagy sztárja az Egyesült Államokban. Könyvei milliós példányszámokban kelnek el odakint. Magyarul is jó néhány ilyen rémisztgetős regénye jelent meg (Ez élet sötétsége, Áttörés a sötétségen, Próféta, Az Eskü), többnyire vallásos kiadók gondozásában.

A Tilly című kötet kilógni látszik az életműből, első pillantásra a terjedelme miatt (lazán szedve sincs 100 oldal), másodikra pedig a tartalma okán, ami nem igazán ijesztő. Az egész nem más, mint abortuszellenes propaganda vékonyka történetbe csomagolva. Főhősnője ugyanis egy rövid bevezetőtől és pár közjátéktól eltekintve végigálmodja a fejezeteket, és aközben világosodik meg.

A könyvecskét Amerikában lelkisegély-szolgálatok amolyan segédanyagként alkalmazzák abortuszon átesett nők érzelmi rehabilitációja során. Ami azt illeti, a hazai kiadást is a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatta (2001-ben).

A csuda vigye el, megint sikerült egy igencsak női könyvbe belefutnom. Az enyhén kísérteties kezdés után hamar prédikációba fullad, és valósággal csöpög a túláradó érzelmektől. Rövidsége mindazonáltal sokat emel élvezeti szintjén. És tényleg hatásos is: meggyőzőtt, hogy ne vetessem el a gyerekeimet (nem mintha ne késtem volna le már róla rég).

2 megjegyzés:

  1. Az túlzás, hogy horror.
    Az Ez élet sötétsége meg a folytatása, az Áttörés a sötétségen mondjuk spiritual warfare (jellemző e két regény besorolhatatlanságára, hogy az első kötetet több mint tíz kiadó utasította el, míg végül valaki üzletet látott benne). Ha már zsáner, akkor inkább dark fantasy - ami persze összeérhet a horrorral.
    A Próféta sima misztikus regény, és az Eskü az (szerintem e négyesből a legélvezetesebb), ami tényleg horror.
    Peretti regényei azért szerintem nagyon érdekesek, különösen az első kettő.

    VálaszTörlés
  2. Mind ott figyel a polcaimon, de épp azért kezdtem ezzel, mert kilógni látszik az életműből (persze jobban meggondolva és elolvasva nem is).

    VálaszTörlés