42

A krisztusi kort jócskán elhagyva bohózati korba léptem (lásd: Douglas Adams). Néhány vélemény név nélkül rokonaimtól-barátaimtól-ismerőseimtől:

„Nem gondoltam volna.”

„Ahhoz képest egész jól tartod magad.”

„Ennyi idő alatt benőhetett volna a fejed lágya.”

„Tartós tejet ne vegyél már!”

„A legszebb férfikor csak most kezdődik!” (Nem, várjunk, ezt két éve mondták.)

A magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogy már 40-nél rémülettel konstatáltam, hogy minden valószínűség szerint túl vagyok életem felén. Azóta a rémület már elszállt, a kasza suhogását sem hallom olyan hangosan a fejem fölött (hála a jó égnek, a hallásom is romlik), de azt kikérem magamnak, hogy bizonyos megalapozottnak vélt tudományos értékelések szerint könyvtáram nagy részével sosem kerülök a borítók fogdosásánál intimebb közelségbe! Ez ellen tenni kell valamit!

Rá is jöttem, hogyan oldhatnám meg ezt az első pillantásra reménytelennek látszó helyzetet: csupán az ABC valamennyi betűjét kell memorizálnom, és hozzá még az összes fellelhető írásjel- és szimbólumkészletet. Ha ez mind bekerül a fejembe, időnként csak össze kell rázni, és már elő is állítottam egy újabb könyv szövegét. Ekkor hozzápárosítok egy szerzőt és egy címet (köztudott, hogy eredeti ötleteim tizenéves korom óta nincsenek), és már olvashatok is.

Ezentúl ha valaki találkozik velem, és azt látja, hogy rövid ideig hevesen rázom a fejem, tudhatja, valójában csak egy új könyvbe kezdtem. A végtelen számú majom meg szögreakaszthatja végtelen számú írógépét, és mehet munkanélküli segélyért folyamodni. Legyőztem őket.

Csak tudnám, hová tettem a törölközőmet...