2010. november 29., hétfő

Találós a síron túlról is visszatér

Mivel a szokásos munkatorlódás mellett holmi betegségek is emészteni kezdték az időmet, azon vettem észre magam, hogy két hónap telt már el az utolsó bejegyzés óta. Pedig lett volna miről írni bőven. Úgyhogy megpróbálom mielőbb felvenni a fonalat, és addig is itt egy találós, hogy bosszantsam az erre tévedőket. Sőt most meg sem írom a megfejtést, lehet tippelni a kommentekben.

Tehát: kit reklámoz az alábbi hirdetés?



A megfejtők közt értékes tapasztalatokat sorsolunk ki.

16 megjegyzés:

  1. Kinek kit: öreg, elől kopasz, hátul lófarkas rockereknek Jack Bruce-t a legendás Cream együttes basszerét, mozi-függő zombiknak a világ főállású megmentőjét,de aki kicsit is ismer téged,
    ennél jóval nagyobb marhaságra számít.

    VálaszTörlés
  2. Mozifüggő zombiknak áll a világ!
    Lehet, hogy van egy megfejtőnk?

    VálaszTörlés
  3. A nyereményt felajánlom a megfáradt fiatal szerkesztők támogatására létrehozott alapítvány javára.(MEFISZTA)

    VálaszTörlés
  4. Esetleg a Fiatal Auktorok Szövetségének?
    De az istenért, mondd már ki a megfejtést!

    VálaszTörlés
  5. Ááá... a Bruce Willis túl nyilvánvaló, nem?

    VálaszTörlés
  6. Annyit segítek, hogy a zöld szín nem véletlen. (Ha már Névtelen ilyen önző, és megtartja a megfejtést magának.)

    VálaszTörlés
  7. Na jó! Bruce Green vágó.Te pedig elmész ám az ilyen rejtvényeiddel a .....!

    VálaszTörlés
  8. Én meg komolyan azt hittem, hogy tudod. :(
    Szabad a gazda? Levezessem?

    VálaszTörlés
  9. Bruce Lee. A levezetéstől előre félek.

    VálaszTörlés
  10. Na jó, akkor a gyengébbek kedvéért...
    (Vannak másmilyenek?)
    Az ott fönt egy banner, benne a Bruce név.
    Ebből meg a zöld színből pedig már egyértelmű, hogy csakis a Hulkról lehet szó.
    Bruce Banner, ugyebár.
    :)

    VálaszTörlés
  11. De tudatlan vagy!
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Hulk

    Mokány! LOL

    VálaszTörlés
  12. Bruce Banner, atyaúristen, most négy órányit fáradtam... :)

    VálaszTörlés
  13. Ne találkozzunk ! És ezt nyugodtan veheted


    fenyegetésnek! A mokány mindenit! (:-(

    VálaszTörlés
  14. Ó, a Bruce Band nem lett volna jó megoldás? Ha Bruce tequilát iszik, ő is zöld lesz :)

    VálaszTörlés
  15. sheenard: Valljuk be, ez igazán harmatos volt.

    Most jutott eszembe (mindentől függetlenül): piacra kéne dobni egy új gyomorkeserűt. A címkén Liszt Ferenc, a név - Liszt-harmat.

    Tadada-damm!

    VálaszTörlés