Elhatároztam, hogy elolvasom Richard Paul Russo Subterranean Gallery című regényét, ami 1989-ben elnyerte a Philip K. Dick-díjat. Az elhatározást tett követte... volna, ha be tudtam volna szerezni a könyvet. Csakhogy hónapokon át hiába kerestem, tavaly Kanadában járva végigtúrtam a boltokat is, de eredmény nélkül. Végül Bagi Gábor torontói barátom könyörült meg rajtam, és nyáron hazalátogatva meglepetésként kezembe nyomta a regényt. És én olvasni kezdtem...
A Subterranean Gallery, mint kiderült, egy amolyan „elkésett lövész”, a kiberpunk utolsó utáni vergődése, de nevezzük jótékonyan poszt-kiberpunknak. A San Franciscó-i művészvilág a kulissza, de ez a San Francisco egy diktatórikus, mégis az anarchia felé zuhanó Egyesült Államok része. Rendőrállam ez a javából, ahol a virággyermekek késői leszármazottait előszeretettel mentik meg a „bajba kerüléstől” azáltal, hogy gyorsan besorozzák őket, és eltranszportálják az ország hátsó ajtaján kopogtató új Vietnamba, a véres dzsungelharcokban tobzódó Dél-Amerikába.
A regény hőse, a szobrász Rheinhardt belefásult az életébe, elvesztette minden ihletét, és amikor egy röpke pillanatra mégis visszatér az alkotás vágya, az elkészült művet felbujtó jellege miatt sokan leginkább elpusztítanák. A végképp kiégett művész elhagyja a várost, hogy feltöltődjön. Ám amikor öt év elteltével visszatér, még zordabb körülmények fogadják, az elnyomás még szigorúbb, a félig-meddig underground művésztelepet épp felszámolják, és általában mindenki keresi a helyét, önmagát. Aztán felcsillan egy reménysugár, a még undergroundabb underground gerilla-művészei harcba szállnak a rendszer ellen. A frontot megjárt Rheinhardt úgy érzi, öreg már a küzdelemhez, de talán részt vehet egy újabb művészgeneráció felnevelésében.
A történet talán nem tűnik soknak, és nem is az, elvégre a szerző nem kalandregénynek szánta. Egyfajta bildungsroman inkább, az antihős Rheinhardt fejlődéstörténete, ami nem mellesleg kaput nyit még néhány szereplő fejébe. Az ő gondolataikon, érzelmeiken keresztül merülhetünk bele igazán ennek a lo-tech jövőnek a nyomasztó világába. Nem egy szívderítő olvasmány, de megéri átrágni magunkat rajta.
Russo igazán nem nevezhető termékeny szerzőnek, pályafutása eddigi szűk 30 éve alatt mindössze nyolc regény került ki a keze alól, valamint két tucat novella. Volt ezek között kiberpunk, klasszikus hard-SF és noir hangulatú futurisztikus krimi egyaránt. Tizenkét év különbséggel kétszer nyerte el a Philip K. Dick-díjat, két regényét pedig az Arthur C. Clarke-díjra is felterjesztették. Öt éve jelent meg utoljára könyve. Vajon mi lehet vele? Most már kapcsolatban vagyok az ügynökével. Egyszer talán megkérdezem.
Lehetséges, hogy két hónapja ez az utolsó blogbejegyzésed? :)
VálaszTörlésSajnos a szokásos munkaterhelés mellett most egy elhúzódó betegség is bejátszott. Megpróbálom hamarosan összeszedni magam.
VálaszTörlés