2009. október 1., csütörtök

A középszer diadala

Fura dolog az emlékezet, az ingerek közül jellemzően a legerősebbeket tárolja el, akár pozitív, akár negatív irányban. Vannak kellemes és vannak rossz emlékeink, a közömbösekről legfeljebb a hiányuk árulkodik.
Jellemző ez az irodalomra is: kétféle könyvre emlékszünk általában, a zseniálisan jóra és a bűnrosszra. A többi viszonylag gyorsan kirostálódik memóriánk szűrőjén. És ez nem csak az egyes emberre igaz, a kollektív memória még kérlelhetetlenebbül szelektál.
Itt van például ez a könyv, aminek most értem a végére. H. B. Fyfe D-99 című regényéről beszélek. Ki hallott róla? Az erre a kérdésre igennel válaszoló emberek csoportját, gyanítom, világszerte is egy elég szűk halmazzal lehetne szemléltetni.
Horace Browne Fyfe Jr.-ról nem sokat tudunk (az okot lásd fent). 1918-ban született, első novellája az Astoundingban jelent meg 1940-ben, de azután bevonult katonának, és írói pályáját csak a háború befejeződését követően építgette tovább. Közel 60 elbeszélését közölték a legkülönfélébb magazinok, de az Astoundinghoz mindig vissza-visszatért. Itt jelentette meg sorozatát is „A Dörzsölt Trükkök Hivatala” összefoglaló cím alatt. Ez a sorozat 5 hosszabb novellából és a szóban forgó regényből áll, Fyfe egyetlen önálló kötetéből. A széria 1948 és 52 között futott, a könyv tíz évvel az utolsó megjelenése után került a boltokba. Egyetlen kiadást ért csak meg. Fyfe 1967-ben föl is hagyott az írással, majd pontosan 30 esztendővel később az élettel is.
Akkor ejtsünk néhány szót a regényről! Főszereplői a Csillagközi Kapcsolatok Minisztériumának dolgozói, illetve a minisztérium egy titokzatos részlegéé, a 99-esé. Róluk csak a legbeavatottabbak tudnak, a hivatal toronyházának legfelső emeleteit foglalják el, ahová külön lift közlekedik. Az ő feladatuk az idegen bolygókon kialakuló, földi embereket érintő krízishelyzetek megoldása, titkosszolgálati eszközökkel.
A könyv kezdetén öt földi polgár kerül bajba négy idegen világban. A borítón is látható kettő egyszerűen azért került börtönbe, mert egy olyan bolygón szenvedtek hajótörést, amely egyszerre legfeljebb egy idegen lényt tolerál a talaján. Egy nőt azért zártak be egy puritán világ lakói, mert túlságosan kihívóan öltözködött és viselkedett. Egy újabb férfit tenger alatti állatkertben tettek közszemlére az értelmes vízi lények, az utolsó pedig maga is valamiféle ügynök, aki, mint kiderül, nem is feltétlenül akarja, hogy megmentsék.
Beindulnak tehát a csavarosabbnál csavarosabb tervek a foglyok kihozatalára, ám a helyzetet tovább nehezíti, hogy a földi központot egy áramszünet elvágja a külvilágtól. A regénynek ez az eleme kezdetben szándékos szabotázst sejtet, ami akár az ötödik ember zavaros ügyeivel is kapcsolatban lehetne, de a történet ezzel a szállal nemigen kezd semmit. A mentőakciókkal párhuzamosan azonban megismerhetjük az irodába záródott vezérkar tagjait a nagyfőnöktől egész a telefonos kisasszonyig. A szereplők között nagyon 50-es-évek-ízű kapcsolatok szövődnek. Ami viszont érdekes, az az, hogy az író nem fekete-fehér figurákkal népesíti be világát, mindenki hús-vér ember a maga jó és rossz tulajdonságaival, fóbiáival, rögeszméivel. A legidealizáltabb alak a részleg főnöke, Castor P. Smith, akiben talán egy szerkesztőjét akarta megörökíteni a szerző (esetleg magát John W. Campbellt?).
A befejezés is szokatlan módon elvarratlan, mint a valós életben: egyeseket sikerül megmenteni, másokat nem, és mire a csillagközi ügyek nagyját megoldják, kiderül, hogy régen visszatért az áram, csak ők a nagy munkában észre sem vették.
Könnyed, kalandos stílusban megírt ponyvaregény a D-99, a tisztes középszer remek mintapéldánya, csakúgy, mint a szerző, aki már halála előtt jóval kihullott a kollektív emlékezetből. Pedig nem minden tanulság nélkül való megismerkedni életművével. Gyanítom, hogy most már megpróbálom begyűjteni és elolvasni a sorozat novelláit is, hogy lássam, mit tesznek hozzá a nagyobb történethez. Fyfe-nak egyébként egyetlen, 1951-es elbeszélése magyarul is megjelent, A találkozás című, ma már ritkaságnak számító antológiában, 1997-ben (na, az ezzel kapcsolatos ügyek is megérnének egy misét).

11 megjegyzés:

  1. Viszont nagyon kellemes a borító :-)Még egyet se olvastam a sorozatból, de lehet hogy most kipróbálom.

    VálaszTörlés
  2. Nekem egy kicsit gyermeteg, de hát ízlések és pofonok... Amúgy Ralph Brillhart műve.
    A könyvet meg, ha kéred, szívesen kölcsönadom.

    VálaszTörlés
  3. Szívesen elolvasom, cserébe megkaphatod az első három elbeszélést :-)

    VálaszTörlés
  4. Elküldtem hármat:

    Bureau of Slick Tricks (ss) Astounding Dec ’48

    Special Jobbery (nv) Astounding Sep ’49

    Compromise (ss) Astounding Dec ’50

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm. Kíváncsi voltam, mivel a könyvet fixupként tüntetik fel, ezekből a novellákból rakta-e össze a szerző, de nem. Ebben a háromban teljesen mások a szereplők, és az idegenek is.

    VálaszTörlés
  6. Van még kettő:

    Implode and Peddle (nv) Astounding Nov ’51

    Bluff-Stained Transaction (ss) Astounding Mar ’52

    de ezek nem tűnnek elégnek...

    VálaszTörlés
  7. Valóban. Bár maga a könyv is csak 144 oldal, ez akkor is kevés. Elképzelhető, hogy kiadatlan novellákat fűzött össze, esetleg a központi irodában játszódó részeket utólag toldva hozzá.

    VálaszTörlés
  8. Talán mégsem merült teljesen feledésbe az úriember. A könyvet 2008-ban újra kiadták:

    http://www.amazon.com/D-99-H-B-Fyfe/dp/1434498433/ref=sr_1_3?ie=UTF8&s=books&qid=1254865272&sr=1-3

    VálaszTörlés
  9. Döbbenet!
    Nekem 2007-ben sikerült megszereznem, de akkor már vagy egy éve vadásztam rá. (Lehet, hogy ez a kutakodás tűnt föl valakinek, és úgy értelmezte, tömegigény van a könyvre. :) )
    A Wildside amúgy egy klasszikus small press, tehát kis példányszámokkal dolgozó zsebkiadó.
    Na de az az új borító... A minimalista a legudvariasabb kifejezés rá.

    VálaszTörlés
  10. Hmmm.... Lehet hogy klasszikus small press a Wildside, mindezek ellenére nemcsak Paperback-ben hanem Hardcover-ben is kiadták! Vajon túlélik-e ezt az kiadványt?

    http://www.amazon.com/D-99-H-B-Fyfe/dp/1434498441/ref=ed_oe_h/190-9387374-6857101

    VálaszTörlés