Hát akkor szép sorban:
Jó húsz éve nem olvastam Moldovát. Idén aztán kivettem könyvtárból a Magyar atom című novelláskötetét (no nem a régi kiadást, hanem az újmódi, húzottat). Ebben ugyan kevesebb történet van, de azok aztán ütöttek rendesen. Nagyon élveztem mindet, a hazai gyártmányú atombombáétól (amit fordítva szerelnek össze, ezért aztán épít, nem rombol), H. Kovács foci-sztorijain át (emlékszem, amikor boldogult ifjúkoromban a „Verhetetlen tizenegy”-et képregény formájában élveztem a Füles lapjain, Zórád Ernő zseniális rajzaival) az első magyar tengeri kalózrádió krónikájáig. Megtudtam végre, milyen az igazi „ferencvárosi koktél” (egy rész rumhoz két rész rum), és hogy a budapesti közlekedési dugókat igazán hathatósan csak egy rakétakilövő állomás fölépítésével oldhatnánk meg. Kötelező olvasmány a kötet mindazoknak, akik még tudnak magukon és a magyar valóságon nevetni.
Ami a blog jövőjét illeti (ez itt már az ígéret-rész), jövőre igyekszem majd rendszeresebben föltenni valamit, és eszembe jutott, mivel tölthetném ki azokat az üresjáratokat hasznosan, amíg agyam hátsó tekervényeiben verítékes munkával megszületik egy újabb gondolat. Mivel amúgy is előszeretettel figyelem a hazai SF/F megjelenéseket, megpróbálom időnként fölhívni a figyelmet egy-két olyan címre, amelyek nem a szokásos cégérek alatt láttak napvilágot, mégis megéri levadászni őket. Reményeim szerint ezek a figyelemfelhívások is érdeklik majd olvasóimat.
Most, hogy jobban belegondolok, tulajdonképpen már a fenti Moldova-ajánló is lehetne valami ilyesmi, hiszen a kötetben szereplő novellák többsége fantasztikus, és akkor még az önállóan szintén megjelent „Hitler Magyarországon” (alias „Titkos záradék”) című kisregényről még nem is beszéltem. A könyv persze nem mai darab, inkább tegnapi (az Urbis kiadó Moldova-életműsorozatának harmadik darabjaként jelent meg 2007-ben), de én önhatalmúlag még elég frissnek ítélem.
Ennyi elég is lesz évzáróként. Olvasmányélményekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek.
Jó húsz éve nem olvastam Moldovát. Idén aztán kivettem könyvtárból a Magyar atom című novelláskötetét (no nem a régi kiadást, hanem az újmódi, húzottat). Ebben ugyan kevesebb történet van, de azok aztán ütöttek rendesen. Nagyon élveztem mindet, a hazai gyártmányú atombombáétól (amit fordítva szerelnek össze, ezért aztán épít, nem rombol), H. Kovács foci-sztorijain át (emlékszem, amikor boldogult ifjúkoromban a „Verhetetlen tizenegy”-et képregény formájában élveztem a Füles lapjain, Zórád Ernő zseniális rajzaival) az első magyar tengeri kalózrádió krónikájáig. Megtudtam végre, milyen az igazi „ferencvárosi koktél” (egy rész rumhoz két rész rum), és hogy a budapesti közlekedési dugókat igazán hathatósan csak egy rakétakilövő állomás fölépítésével oldhatnánk meg. Kötelező olvasmány a kötet mindazoknak, akik még tudnak magukon és a magyar valóságon nevetni.
Ami a blog jövőjét illeti (ez itt már az ígéret-rész), jövőre igyekszem majd rendszeresebben föltenni valamit, és eszembe jutott, mivel tölthetném ki azokat az üresjáratokat hasznosan, amíg agyam hátsó tekervényeiben verítékes munkával megszületik egy újabb gondolat. Mivel amúgy is előszeretettel figyelem a hazai SF/F megjelenéseket, megpróbálom időnként fölhívni a figyelmet egy-két olyan címre, amelyek nem a szokásos cégérek alatt láttak napvilágot, mégis megéri levadászni őket. Reményeim szerint ezek a figyelemfelhívások is érdeklik majd olvasóimat.
Most, hogy jobban belegondolok, tulajdonképpen már a fenti Moldova-ajánló is lehetne valami ilyesmi, hiszen a kötetben szereplő novellák többsége fantasztikus, és akkor még az önállóan szintén megjelent „Hitler Magyarországon” (alias „Titkos záradék”) című kisregényről még nem is beszéltem. A könyv persze nem mai darab, inkább tegnapi (az Urbis kiadó Moldova-életműsorozatának harmadik darabjaként jelent meg 2007-ben), de én önhatalmúlag még elég frissnek ítélem.
Ennyi elég is lesz évzáróként. Olvasmányélményekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése